Sport

40 negyven fokban tapos a gázra Vogel Adri

Bors

Létrehozva: 2020.02.03.

Erre mondják: nem akármi! Minden idők egyik legtapasztaltabb autósrali-bajnokától, a német Armin Schwarztól tanul a versenyszezon kezdete előtt Vogel Adrienn.

A TV2 Supercar műsorának háziasszonya, a Kia Platinum Cupból és a Kia Platinum Rally Cupból ismert autóversenyzőnő Lappföldön, extrém körülmények között készül idei viadalaira versenyző-társával, Krajnyák Petrával.

A rali Európa-bajnok, kétszeres német ralibajnok Schwarz tizennégy éven át vett részt gyári pilótaként a rali-vb-n. Akadémiáján a raliban elengedhetetlen autókezelési módszereket sajátíthatják el a résztvevők, így fékezési és gyorsulási technikát, szlalom-, alul- és túlkormányzottság kezelését. Mindezeket mínusz 40 fokos hidegben, Finnország legnagyobb síparadicsoma, Levi városa mellett tehetik. 

– Tanulni megyünk, mert a havas, csúszós pályákon lehet igazán megérezni azt, hogy mire és hogyan reagál az autó, milyen finom technikákra és összpontosításra van szükség a ralisportban. Kíváncsi és izgatott vagyok, ugyanis sose vezettem még ilyen körülmények között. Ráadásul a program része a verseny-szimuláció mellett az is, hogy Schwarz navigátorként beszáll az autóba, majd mi is beülhetünk mellé. Lesem minden szavát, óriási megtiszteltetés számomra, hogy ilyen legendás egyéniségtől tanulhatok – nyilatkozta Vogel Adrienn, a Roger Racing Team versenyzője. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711612511
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711612511
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088892_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26428_resized.jpg?avcount=1711612511
origo.hu

Magyar Péter uszítására támadtak rá az erőszakos tüntetők a Hír TV stábjára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089836_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711612511
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított