Sport

28 milliárdos fizetést kap a volt strandárus

(t. r.)

Létrehozva: 2017.01.29.

Giannis Antetokounmpo élete egy kész regény: a 22 éves görög kosaras, aki igazából nigériai, egykor a tengerparton árult napszemüvegeket, most az NBA-ben kosarazik.

A 211 centi magas, 100 kilós Giannis már Görögországban született, három évvel azután, hogy szülei elhagyták Nigériát, és otthon hagyták legnagyobb gyereküket, Francist a nagyszülőknél. Athénban további négy fiúk született, mindannyian kaptak görög és nigériai nevet is – az övé Ougko –, munkához viszont csak nehezen jutottak a szülők, nagy szegénységben éltek. Giannis és testvérei ugyanolyan napszemüvegárusok voltak a tengerparton, akik manapság is járják a strandokat, így próbálták valahogy fenntartani magukat a reménytelenségben.

És akkor jött a sport: 13 évesen kezdett kosarazni a Filathlitikosz nevű csapatnál, noha ekkor – egészen 18 éves koráig – még nem is voltak személyes iratai. A felnőttkor küszöbén lett csak személyazonosságija, és akkor kapta meg a görög állampolgárságot. Épp ideje volt, mert nem sokra rá helyet kapott a görög U20-as válogatottban a korosztályos Eb-n, kisvártatva pedig a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.

Giannis, amellett, hogy ügyes játékos, kész genetikai csoda: karjainak fesztávolsága 220 centi, vagyis hosszabb, mint a magassága, tenyere a hüvelyk- és a kisujjától 30 centi, ami másfélszer hosszabb, mint egy átlagemberé, csípője – hatalmas méretei ellenére – laza, oldalmozgása éppen ezért lehet annyira gyors. Amióta az NBA-be draftolták, több mint tíz kiló tiszta izmot szedett fel, törzsizomzata rendkívül fejlett, Achillese jóval hosszabb, mint a többieké, emiatt ruganyos és gyors. Nem csoda hát, hogy 2013-as draftolása után tavaly egy százmillió dolláros (28 milliárd forint) szerződést kapott a Milwaukee Bucks-tól négy évre.

Családja már két éve vele él Amerikában, most pedig végérvényesen fellélegezhetnek: az egykori tengerparti árus kőkemény munkával és csodás genetikával felküzdötte magát a legjobb kosarasok közé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget