Sport

27 ezer forintból él a világbajnok

Sz. S.

Létrehozva: 2013.01.14.

Sarusi Kis János, aki a nyolcvanas években három világbajnokságon négy aranyérmet nyert, hosszú idő óta nem talál magának munkát Csongrádon.

Fényes sikereket ért el egykoron a kenus Sarusi Kis János, aki egészségügyi panaszai miatt most bizony az élet árnyékosabb oldalán él Csongrádon.

A pályafutása során négy világbajnoki címet szerzett klasszis a visszavonulását követően előbb családi vállalkozásban dolgozott 2006-ig, akkor azonban négy gerincsérve miatt leszázalékolták. Olykor bizony feküdni, ülni, állni sem tudott a betegségéből fakadó fájdalmai okán.

– Sportos izomzatom szerencsére segített, így a 2010-es orvosi felülvizsgálat „gyógyultnak” talált, ami annyit jelent, hogy az addigi rokkantnyugdíjam helyett most 27 ezer forint szociális járadékot kapok – magyarázta a nyolcvanas évek ünnepelt klasszisa.

A sérve miatti rehabilitációs kúrák mellett a minap térdporca miatt járt orvosnál a fővárosban. Öröm az ürömben, hogy nincs szükség műtéti beavatkozásra. Megannyi gondja közepette is töretlenül optimista, mint mondta, ikerleányai, Szilvia és Diána, továbbá fia, János is egyetemet végzett, kereső emberek, támogatják őt, miként feleségének, Juditnak is sokat köszönhet.

Sarusi tudja, a nyugdíj még messze van, így dolgozna, feltéve, ha lenne mit.

– Négyszeres világbajnokként, Csongrád Pro Urbe-díjasaként szeretnék méltósággal megöregedni – zárta szavait az 52 éves Sarusi Kis, aki két képesítéssel rendelkezik: épületvillamossági szerelő, valamint kereskedelem és vendéglátói szakirányon üzletvezető.

Nem fél a munkától, s reménykedik benne, hogy valamilyen közmunkára talán alkalmazhatják

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja