Sport

23-szoros olimpiai bajnokként búcsúzik Phelps

K. B.

Létrehozva: 2016.08.14.

<p>Visszavonul minden idők legeredményesebb olimpikonja, Michael Phelps. A 23-szoros győztes úszó könnyekig hatódott.</p>

Forrás: Reuters

Az amerikai úszólegenda a riói 4x100-as vegyesváltóban állt utoljára rajtkőhöz ötkarikás játékokon, és pályafutásának méltó befejezéseként megszerezte önmaga 23., az Egyesült Államok 1001. olimpiai aranyérmét. Bár Phelps négy éve Londonban egyszer már bejelentette visszavonulását, mégis visszatért, és öt arany-, illetve egy ezüstérmével a riói játékok minden bizonnyal legeredményesebb sportolója lesz.

– Vége, befejeztem. Most kitartok a döntésem mellett. Boldog vagyok, ahogy véget ért. Azért tértem vissza 2012 után, hogy húsz év múlva ne azon kelljen gondolkodnom, mi lett volna, ha… – jelentette ki Phelps, aki utolsó bajnoki címe után könnyekig hatódott.

Úgy tűnik tehát, most tényleg itt a vége, és négy év múlva Tokióban nem gyarapítja tovább olimpiai érmeinek a íszámát,amelyből összesen 28-at szerzett pályafutása során. Ezt senki még csak meg sem közelíti. Phelps sokkal inkább hétköznapi hősként bizonyítana a továbbiakban. A fiatal családapa minél több időt akar  tölteni kisfiával, Boomerrel és menyasszonyával, Nicole Johnsonnal, akivel hamarosan a boldogító igent is kimondják.

Aranyérmei

2004, Athén: 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 4x200 m gyors, 4x100 m vegyes

2008, Peking: 200 m gyors, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 4 × 100 m gyors, 4x200 m gyors, 4x100 m vegyes

2012, London: 100 m pillangó, 200 m vegyes, 4x200 m gyors, 4x100 m vegyes

2016, Rio de Janeiro: 4x100 m gyors, 200 m pillangó, 4x200 m gyors, 200 m vegyes, 4x100 m vegyes

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713275114
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713275114
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132223_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713275114
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján