Sport

22 év után érhet révbe a Fradi hokicsapata

F. G.

Létrehozva: 2019.02.26.

Már huszonkét éve, hogy a Fradi-szurkolók csak ábrándoznak hokicsapatuk bajnoki címéről. Idén azonban Hudák Gábor szakosztályvezető szerint is elérhető a hőn áhított cél.

Vezeti a bajnokságot a felsőházban az FTC jégkorongcsapata. Számított rá, hogy máris ilyen közel kerülnek az aranyéremhez?

Egyáltalán nem. Fodor Szabolccsal úgy kötöttünk vezetőedzői szerződést, hogy felvázoltunk egy hároméves tervet.

Ebben távlati cél volt az arany. Mindazonáltal jól szereplünk, volt egy tizenkilences győzelmi sorozatunk, de még nincs kész a gárda. Ettől függetlenül most már minimális cél a négy közé jutás a bajnokságban. 

Mire van szükség, hogy feltegyék az i-re a pontot?

Olyan játékosokat igyekeztünk szerződtetni, akiket vagy én magam, vagy a vezetőedző ismert. Szeretnénk a támadójátékunkat még tovább csiszolni, de persze lényeges a kondíció és a taktika is. Ezekben kell előrelépnünk.

A Fradi hokicsapatában korábban mindig volt egy ősfradista mag. Ma talán önön kívül nincs is a szakosztályban fradista múltú személy.

Azért akad, Fodor Szabolcs is itt játszott nálunk, neki is mély gyökerei vannak a klubban. De az a célunk, hogy a régi szellemiséget felélesszük, átadjuk a maiaknak.

Ha sikerülne bajnoki címet nyerni, a Fradi is megpróbálna csatlakozni egy külföldi bajnoksághoz?

Egyrészt korai az aranyról beszélni. Másrészt egy magyar csapatnak a magyar bajnokságban van a helye.

Mikorra lehet saját jégsta­dionja a Fradinak?

Ebben nem vagyok kompetens, ez a klubvezetés dolga.

Milyen az utánpótlás?

Nagyon mélyről kezdtük az építkezést, lehet, hogy az elkövetkező években is lesznek kiugró tehetségeink, akik az első csapat kapuján is dörömbölhetnek, de reálisan négy-öt év múlva érik majd be az a korosztály, amelyet most mi dédelgetünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget