Átigazolás

Szoboszlai komoly riválist kaphat, és elveszítheti harcostársát

lm

Létrehozva: 2023.08.31.

Nagy a mozgás a Liverpool háza táján két nappal az átigazolási időszak befejezése előtt. Szoboszlai Dominik posztriválist kaphat maga mellé a Bayern Münchenből, a klub legjobbja viszont Szaúd-Arábiába szerződne.

Igencsak furcsa átigazolási szezonja van a Liverpoolnak. A 19-szeres angol bajnoknál a védelem és a támadósor nem változott, a középpálya viszont teljesen kicserélődött. A kulcsemberek közül Fabinho, James Milner és Jordan Henderson távozott, Alexis Mac Allister, Endo Vataru és Szoboszlai Dominik pedig érkezett. Jürgen Klopp vezetőedző azonban további erősítést szeretne, így érkezhet a finish-ben a Bayern München középpályása.

GAKPO, Cody; SZOBOSZLAI Dominik
A Liverpool a Bayern Münchenből erősítené meg a középpályáját Fotó: Danial Hakim

Az esetleges kiszemelt Ryan Gravenberch, akinek nem sikerült jól az első éve a német rekordbajnoknál. Az Ajaxtól érkezett nagy tehetség nem tudta magát beverekedni a kezdőcsapatba és mindössze epizódszerep jutott neki, ezért hajlik a váltásra. A 21 éves játékos eddig 11-szer lépett pályára a holland válogatottban, értékét a Transfermarkt 30 millió euróra (11 milliárd forint) becsüli, a Bayern ennél valamivel drágábban szeretné értékesíteni. Gravenberch, hasonlóan Szoboszlaihoz, a középpályája közepén érzi magát otthon, így ha tényleg sikerül őt szerződtetni, akkor azzal a magyar futballista új posztriválist kap maga mellé.

Rossz hír viszont, hogy a Liverpool legjobbja, Mohamed Szalah egyre jobban hajlik a szaúdi álomvilág felé, és elfogadta az al-Ittihad hihetetlen ajánlatát. A két csapat még nem egyezett meg, de sajtóhírek szerint a szaúdi együttes öt éves kontraktust ajánlott évi 100 millió fontos (44 milliárd forint) fizetéssel. Természetesen Klopp nem szeretné, ha a háromszoros Premier League gólkirály eligazolna, de úgy néz ki, hogy a 31 éves egyiptomi lezárná angliai fejezetét.

A Liverpool szeptember 3-án, vasárnap délután az Aston Villát fogadja az Anfield Roadon, addigra biztosan eldől, hogy Gravenberch-vel vagy nélkül, a szaúdi átigazolási időszak azonban tovább tart, mint az angliai, így a Szalah-szappanopera tovább folytatódhat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096111
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk