Szerelem

Csoda a vb-n: a stadionból megy az oltár elé a magyar sportoló

sk

Létrehozva: 2023.07.26.

Szombaton verseny, vasárnap esküvő.

A budapesti atlétikai világbajnokság egyik magyar szempontból legjobban várt száma lesz a férfiak kalapácsvetése. Ott Halász Bence akár a dobogó tetejére is állhat, de rajta kívül Rába Dánielnek is emlékezetes lehet a viadal.

 

Dánielnek szó szerint emlékezetes lesz a hétvégéje. Szombaton versenyez, vasárnap pedig oltár elé viszi szerelmét.

Előfordul, hogy időnként sírhatnéka van az embernek, és azért remélem is, hogy a vb-n lesz rá okom, hogy kiengedjek egy-egy örömkönnyet. Vagy ha ott nem is, akkor majd másnap, az esküvőmön

- mondta az Origónak Rába, akinek a násznép egy része is a stadionban szurkol majd.
 - Nagyon várom az esküvőt, teljesen rápörögtem a szervezésre. Már gyerekkoromban is apafigura akartam lenni, édesapám nagy példakép a számomra, mert nemcsak jó apa, hanem jó férj is. Ezért gyerekkoromban sem az anyagiak megszerzése hajtott, hanem a család gondolata. Emiatt is szeretném saját magam és mindenki számára emlékezetessé tenni az esküvőt, próbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből is. Sok mindent én intézek, de ez nem vesz ki semmit a felkészülésemből.

A teljes interjút itt olvashatod el.

A világbajnokságot augusztus 19. és 27. között rendezik.

Elindult az Origo aloldala

Az Origón mostantól külön aloldalon egészen a világbajnokság végéig mindennap olvashatnak az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb hírekről. A világbajnoksággal kapcsolatos fontos információk a kérdések-válaszok rovatban találhatóak meg. Itt az olvasók – többek között – választ kapnak arra, kik lehetnek a budapesti világbajnokság legnagyobb sztárjai, de azt is megtudhatják, hogy miként lehet megközelíteni a stadiont.

A mi hőseink rovatban megszólalnak azok a versenyzők, akik a magyarok közül kiemelkedően szerepelhetnek. Egykori magyar világsztár atléták is elmondják gondolataikat a budapesti világbajnoksággal kapcsolatosan.

Az oldal itt érhető el.

Vedd meg a jegyed már most!

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt, és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfimaraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977310
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977310
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el