RAJT

„Itt a gonosz Pál” - Dárdai munkába állt és máris hadat üzent

MM

Létrehozva: 2023.06.27.

Balatoni sztorival magyarázta Dárdai Pál, mi a fontossági sorrend: előbb megfelelő hozzáállású csapat kell, csak utána feljutásról beszélni. Kivágja a Hertha öltözőjéből, aki lusta.

A balatoni nyaralásáról lebarnulva visszatért Dárdai Pál vezetőedző irányításával a Hertha BSC hétfőn megkezdte a felkészülést a Bundesliga másodosztályára. Alig egy hónapja maradt a július végi rajtig, de máris sok probléma nehezíti a dolgát. Kínjában azzal viccelte el a történteket, hogy ezek után legalább csak jobb lehet.

Dárdai fél nap csúszással, csak kedd délelőtt tarthatta meg első edzését a Herthánál
Dárdai fél nap csúszással, csak kedd délelőtt tarthatta meg első edzését a Herthánál     Fotó: Twitter/herthabsc

Az eladósodott berlini klub keretéhez jelenleg 40-en tartoznak, de a következő napokban, hetekben várhatóan sok lesz a távozó és az érkező. Többektől anyagi okokból válnak meg (a túl magas fizetéseik, illetve a túléléshez szükséges bevételek reményében), másokat Dárdai rostál majd ki. Ez utóbbi szempontjairól a maga utánozhatatlan stílusában így beszélt a népszerű magyar edző.

 

Itt van a gonosz Pál. Nem fogok lusta emberekkel dolgozni. Könnyen előfordulhat, hogy néhány játékos gyorsan az öltözőben vagy egy másik öltözőben találja magát. 

 

Elég volt ezt végignézni tavaly. Ha már én vagyok itt az edző, akkor szeretném jól érezni magam. És akkor érzem jól magam, ha a csapat együtt dolgozik, jó hangulatban és szívesen. Ez lesz az első három hét lényege: olyan férfiakat és karaktereket találni, akik hajlandóak gürcölni – mondta Dárdai Pál.

Rossz előjel, hogy a tervein már az első napon változtatnia kellett: hétfő délután vihar tört ki, villámlott és zuhogott az eső, így hiába várta az edzést több száz szurkoló, Dárdai kénytelen volt csak fedett helyen átmozgatni a csapatát.

– Az edző tervez, Isten végez. Edzés helyett esik az eső, ez pedig nem egy olyan keret, amelyben legfeljebb egy-két változás várható. Ha valami így kezdődik, csak jobban végződhet. Nekünk most minden pillanat számít, nyilván jobb lett volna egy igazi tréning, de ezért nem tehettük tönkre a pályát, és a sérülések sem hiányoznak – magyarázta a Hertha edzője, aki azt tervezi: a két hét múlva kezdődő ausztriai edzőtáborig legalább nagyrészt ki tudja alakítani a bajnokságra szánt keretét.

A sok bizonytalanság miatt ugyanakkor nem ígér azonnali sikereket.

– Ma még nem beszélhetünk reményekről. Győztes típusú csapatra van szükségünk, győztes mentalitásra, ha vissza akarunk jutni. De én most nem fogom azt mondani, hogy az azonnali feljutás a cél – mondta óvatosan Dárdai Pál, aki aztán kedden délelőtt végre megkezdhette az érdemi edzésmunkát a csapatával.

Szerinte egyébként a Hertha szurkolóinak nem is az azonnali visszajutás a legfontosabb, és erről a Balatonnál bizonyosodott meg.

– Az egyik étteremben odajött hozzám vagy húsz berlini. Azt mondták, mindegy, hogy két vagy három évig tart  feljutás, csak olyan játékosaink legyenek, akik akarnak a pályán. Egy olyan csapatunk legyen, amelyik mindent belead. Ilyet már régóta nem láttak – mesélte a magyarországi "közönségtalálkozójáról" a berlini klubikon.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715035809
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715035809
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715035809
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715035809
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el