Vallomás

"Már nem érdekel, mit gondolnak rólam" - Kásás Tamás meglepő őszinteséggel vallott életéről

CHI

Létrehozva: 2023.03.02.

Kásás Tamás ma már nem vágyik arra, hogy dicsérjék. Az egykori pólóklasszis szerencsésnek érzi magát, és ma azzal foglalkozik, ami igazán érdekli.

Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes vízilabdázó. A ma már 46 éves egykori pólóklasszis a minap Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában szólalt meg, és többek között elmondta, már nem érdekli, mit gondolnak róla. Az ember egy idő után átértékel dolgokat, a sikert, és hogy mi a fontos az életben. Ma már nem vágyik arra, hogy dicsérjék.

Kásás Tamás
Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

"Szerettem, ha dicsérnek, csak ne legyen belőle sok, ne legyen fizikai kontaktus. Ha távolból dicsérnek, szavakkal, azt mosolyogva meg tudom emészteni, de ha azt érzem, hogy ölelgetnek és imádat vesz körül, az nekem sok és zavaró. Nem szerettem a rajongást magam körül. Visszahúzódó vagyok, jobban szerettem a csendet, mint a zajt. Nagyon zavarban voltam, amikor egy meccs után kimentünk a csarnok elé, és sokan voltak, rám zúdult a népszerűség. Előfordult, hogy inkább hátul mentem ki, csak ne kelljen találkozni az emberekkel. A rocksztárságot nem szerettem. 

Már nem érdekel, mit gondolnak rólam. Arról, hogy milyen ember vagyok, bizonyos dolgokról mit gondolok. 

Ilyen szempontból nem érdekel mások véleménye, önazonos vagyok. Nem mondok mást azért, mert az a népszerű."

Hozzátette, jobban érzi magát a bőrében. A vízilabda sok mindenre gyógyír volt az életében, de ma már tudja, hogy a játékon kívül más is létezik. Szerencsésnek érzi magát, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozhat, amik érdeklik: olvashat, írhat, mindegy mi az, csak lélek legyen benne és emberi érzések.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715051411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715051411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715051411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el