Fradi

Csuti felkészült mindenre, ezt várja a Fraditól ma este

sk

Létrehozva: 2023.03.16.

Módosítva: 2023.03.16.

A Leverkusen elleni meccset egy autóból követte figyelemmel.

Kalandos módon tért haza egy hete Dominikáról Szabó András Csuti, aki új szerelmével, Biankával utazott a karibi világba. Hazafelé éppen akkor szállt le Frankfurtban a gépe, amikor imádott csapata, a Ferencváros a Leverkusen otthonában játszott az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Így csak részleteket látott élőben az odavágóból.

- Egy autóban tudtam nézni a meccsből néhány percet, de hazatérve természetesen megnéztem a teljes összefoglalót - mondta a Borsnak Csuti, akinek 5 és fél órát kellett Frankfurtban vesztegelnie. - Az látszott, hogy nem volt szerencsénk, nekik meg igen, így lett 2-0 a Leverkusen javára. Nálunk kifelé pattant a kapufáról a labda, a hazaiaknál pedig abból lett a második gól.

Szabó András Csuti
Fotó: Bánkúti Sándor

Csuti a ma este 21 órakor kezdődő visszavágót már a Puskás Arénában nézi. Nehéz a Fradi helyzete, de szerinte semmi sem reménytelen.

Ha ma mi leszünk ugyanannyira szerencsések, mint kint voltak a németek, akkor van esély

- véli Csuti, aki arra is felkészült, hogy a márciusi hideg estében akár a kelleténél is tovább fog maradni a stadionban.

- Nagyon jó lenne 90 perc alatt továbbjutni, de engem az se bánt, ha hosszabbítás és tizenegyespárbaj után örülhetünk - mondta az üzletember.

 

Szurkol az olaszoknak is

A Ferencváros meccsével egy időben Csuti másik kedvenc csapata, a Roma is játszik az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Az olaszok 2-0-s előnnyel utaztak Spanyolországba, a Real Sociedad otthonába.

- Itt szerintem nem lehet baj, pláne úgy, eltiltott játékosaink is visszatérnek. Kapni fogom az értesítéseket az eredmény alakulásáról - mondta Csuti, aki a hétvégén a helyszínen nézte végig a Roma-Sassuolo (3-4) olasz bajnokit.

Az üzletember korábban azt mondta, nagy álma, hogy a Fradi és a Roma játssza a Puskás Arénában a döntőt. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715042410
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715042410
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715042410
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715042410
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el