Emlék

Szívszorító fotók: Még csak 50 éves lenne, a fiatalon elhunyt Kolonics Györgyre emlékeztek

MTI

Létrehozva: 2022.07.15.

A fiatalon elhunyt Kolonics Györgyre emlékeztek pénteken a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület Hollandi Úti vízitelepén; a kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus 14 éve ezen a napon vesztette életét.

Megemlékezés Kolonics György halálának évfordulóján

A Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) és a Csepel SC rendezvényén - amelyen egyúttal felavatták a telep 6,7 millió forintból felújított stégjeit - Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hangsúlyozta: a szövetség büszke a sportág elmúlt 80 évben elért eredményeire.

"A múlt ismerete, a bajnokok értékeinek megőrzése fontos ahhoz, hogy a jelenben eredményesek legyünk és a jövőben továbblépjünk" - jelentette ki, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy idén Szegeden rendezik az U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokságot, amely a sportág ünnepe lesz.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Kolonics Györgyöt méltatva felhívta a figyelmet fantasztikus munkabírására és a sportág iránti alázatára.

FÁBIÁN László; KOLONICS György; KISS Tamás
Fotó: Kovács Tamás

Süle László, a KIMBA kurátora Németh Szilárd kormánybiztos, a KIMBA alapítója nevében - aki az energiavészhelyzeti operatív törzs rendkívüli ülése miatt nem tudott jelen lenni - elmondta, hogy a Csepel Sport Club sportingatlanjai másfél éve kerültek újra csepeli kézbe, köztük a Hollandi úti kajak-kenu telep is.

"Kolonics György emlékét úgy tudjuk méltó módon megőrizni, ha ezt a vízitelepet megújítjuk, szépítjük, gyarapítjuk az utókornak" - írta többek között Németh Szilárd.

Mint elhangzott, a Csepel SC Alapítvány az elmúlt bő egy évben 70 millió forintot költött a vízitelep korszerűsítésére. Ennek legutóbbi lépcsőjében befejezték a hat, igen rossz állapotú stég felújítását, jelentősen javítva ezzel a csepeli kajakosok és kenusok vízre szállási feltételeit.

Örömteli tényként jegyezte meg Süle László, hogy a klub sportolóinak létszáma az elmúlt egy évben jelentősen emelkedett, és immár több mint 130 fiatal használja rendszeresen a vízitelepet.

A távlati cél az, hogy újra legyen olimpiai bajnok csepeli kajakos vagy kenus - tette hozzá.

A rendezvény végén Schmidt Gábor, Fábián László, Süle László és Kiss Tamás, a Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnöke ünnepélyesen felavatták a felújított stégeket, majd a klub fiataljainak társaságában Kolonics György stégénél elhelyezték a megemlékezés gyertyáit és virágait. Végül az ifjú versenyzők vízre szálltak a felújított stégekről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714954512
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714954512
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el