Egészség

Orvosért kiáltottak, mentő vitte kórházba Mészöly Kálmánt

Létrehozva: 2022.07.16.

Módosítva: 2022.07.16.

Mészöly Kálmánnál kezdődő tüdőgyulladás jelei mutatkoztak, rövid időn belül kétszer vitték kórházba. Most azonban úgy tűnik, a körülményekhez képest már jól van.

Fotó: Török Attila

Az elmúlt időszakban kétszer is kórházi ápolásra szorult Mészöly Kálmán. Az egykori világválogatott focista nem kevés gyógyszert szed, az állapota változó.

Nem akartam erről beszélni korábban, de most, hogy apu jobban van, s készülünk a születésnapjára, már elmondhatom, hogy többször is megijedtünk az állapota miatt – nyilatkozta a Blikk-nek a Mészöly Kálmán fia, Géza. – Először a kiszáradás jelei jelentkeztek nála, s olyan súlyos tüneteket produkált, hogy mentő szállította őt a Honvédkórházba. Infúziós kezelést kapott, s közben jóban lett az összes ápolónővel. Megnyugodva hoztuk haza, hogy aztán néhány nap múlva újra orvosért kiáltsunk: apunál kezdődő tüdőgyulladás jelei mutatkoztak. Ekkor a Korányi Kórházba vitték, ahol újabb egy hetet töltött. Most úgy tűnik, a körülményekhez képest tökéletes állapotban van és készül a születésnapjára.

Mészöly Kálmán 81. születésnapjára a család budai otthonának a teraszán jönnek majd össze rokonok és barátok.

– Azt hiszi Géza fiam, hogy nem veszem észre, amikor valamilyen színes üdítővel próbálnak becsapni fröccs helyett. De a 81. születésnapomon, amelyért hálás vagyok a Teremtőnek, odafigyelek majd, hogy a rozéfröccsben igazi rozé legyen. Egészségünkre és hajrá, Vasas! – mondta a lapnak Mészöly Kálmán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el