Álompár

Az álomesküvő megvolt, a nászút várat magára: férjhez ment a gyönyörű magyar sportolónő

Bors

Létrehozva: 2022.05.14.

Európa-bajnok kajakosunk, Lucz Dóra német olimpiai bajnok szerelme szülővárosában, Drezdában fogadott örök hűséget. Takarítással ünnepelték új, közös életüket, de a nászút őszre csúszott.

Lucz Dóra és Tom Liebscher

Forrás: Vivid Symphony

Férjhez ment német olimpiai bajnok szerelméhez Lucz Dóra. Háromszoros Európa-bajnok kajakozónk a Borsnak elárulta: Tom már a lagzi utáni napokban edzőtáborba vonult, a nászútjukat szeptemberig el kell halasztaniuk.

Dóri csak úgy sugárzott a boldogságtól
Dóri csak úgy sugárzott a boldogságtólFotó: Vivid Symphony

Több mint öt évvel ezelőtt egy szingapúri közös edzőtáborban ismerkedett össze Lucz Dóra és Tom Liebscher. A kajakkenu-sport álompárja tavaly ősszel Szicíliában, a taorminai parkban jegyezte el egymást, nemrég pedig hivatalosan is összekötötte az életét a német sztár szülővárosában, Drezdában.

"A szertartás a Schönfeld-kastélyban volt, majd Wehlenben (Drezdához közeli település festői környezetben – a szerző) tartottuk a bulit. Ezen a napon a legszűkebb családi kör vett részt. Nagyon jól sikerült, a végére összeállt minden és még az időjárással is szerencsénk volt"

– mesélte lapunknak Lucz Dóri, akinek még a jegygyűrűje is utal az életük részévé vált és őket összehozó sportágra: alakja a víz hullámait jelképezi.

Lucz Dóra és Tom Liebscher is jelentős éremgyűjteményt halmozott már föl a kajakversenyeken. A magyar sportolónő többek között három Európa-bajnoki aranyat és két U23-as világbajnoki címet nyert, míg férje legjelentősebb eredményei: két olimpiai bajnoki, hat világ- és öt Eb-arany.

Elárulta, hogy a házasságkötésük előtti, Németországban hagyománynak számító „Polterabend” is örökké emlékezetes marad számukra.

"Ilyenkor az ismerősök, barátok sok-sok porcelánt hoznak, amiket ott összetörnek és szétszórnak. Éjfél után aztán takaríthatja az ifjú pár a sok szilánkot"

 – mondta Dóri, utalva arra a szokásra, hogy a törmelék együttes eltakarítása a pár közös életének, összefogásának szimbóluma.

Csak a frigyük utáni program tér el a hagyományostól.

Nászútra most nincs időnk. Tom az esküvő utáni kedden elutazott edzőtáborba és csak június elején jön újra haza.

Szeptemberben lesz körülbelül három hetünk, akkor szeretnénk majd elutazni valahová. Terveink már vannak, de konkrétum egyelőre nincs"

 – mondta Lucz Dóra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el