PÓLÓ

Kásás Tamás a forgatás miatt találkozott a bajnoktársaival

sk

Létrehozva: 2022.05.17.

Módosítva: 2022.05.18.

Tavasszal jön az új mozifilm.

Öt év után gyűltek össze újra a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott tagjai. 2000 és 2008 között letarolták a világot, jövőre a mozikban hódítanak. . A napokban befejeződött „A nemzet aranyai” című, egészestés mozifilm forgatása, aminek hősei azok a vízilabda legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot. Ez alatt a 12 év alatt többek között Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Szécsi Zoltán, Biros Péter, Molnár Tamás nevével fémjelzett csapat három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa győzelmet szerzett. Hatan bekerültek a nemzetközi Hírességek Csarnokába is.  

 

Fotó: Szabolcs László


 

A visszavonulásom óta elszakadtam a sportágtól, de teljesen boldog vagyok a vízipóló nélkül is

 – mondta lapunknak a sportág történelmének egyik legjobb játékosa, Kásás Tamás. – "Hobbiszinten sem játszom, de még a meccseket sem nézek a tévében. Persze a nagy világversenyekre én is kíváncsi vagyok, így várom a júniusi, haza világbajnokságot is. Szurkolok a csapatnak, engem mindig is feldobott a hazai pálya. Tudom, hogy van, aki számára nagy teher, hogy saját közönsége előtt játszik ekkora tétért, de bízom benne, hogy a játékosokra pozitív hatással lesz a Margitsziget légköre."

Fotó: Laszlo Balogh


A forgatáson egy valaki sajnos már nem lehetett ott, mégpedig a gárda korábbi csapatkapitánya, a két éve elhunyt Benedek Tibor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192935_auto_resized.jpg
vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186765_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen jóképű férfivá cseperedett Csisztu Zsuzsa születésnapos nagyfia – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041509
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041509
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el