Sport

Az NB I-ből is kiszállhat a fradisták kedvence

Bors

Létrehozva: 2021.09.10.

Az Európa-liga csoportkörében biztosan nem focizik, de mi lesz vele NB I-ben. A gólerős, de engedély nélkül a csapatot elhagyó Franck Bolival mindenképpen beszélni akar a Ferencváros vezetése.

Remek augusztus után már az sem biztos, hogy valaha újra a Ferencvárosban focizik majd Franck Boli. Az elefántcsontparti csatárt Peter Stöger egyszer már kirakta a keretből, de visszatérve duplázott a Mezőkövesd, valamint a Young Boys ellen is. Két hete a Debrecen elleni meccs előtt azonban a vártnál korábban lelépett a válogatotthoz, s akkor újra kikerült a keretből.

A szankció már súlyos, idén biztosan nem focizhat az Európa-liga csoportkörében, ez jó eséllyel a sportszakmai visszaesés mellett anyagi kárt is jelent a számára. Az NB I-ben ugyanakkor még nyitva állhat előtte a kapu, ebben azonban nem csak ő dönt. Információnk szerint Boli egy hete nem egyeztetett a vezetőkkel, így Peter Stöger edzővel sem.

– Az európai porondon biztosan nem fog játszani, azt még nem döntöttem el, mi lesz az NB I-ben.

Sajnálom, hogy így alakult, de úgy gondolom, ez volt a helyes döntés. Nálunk a csapategység a legfontosabb, hogy minden egyes játékos együtt küzdjön a csapatért. Az öltözőben sem volt minden rendben, ez nem mehetett így tovább

– mondta az Indexnek az osztrák vezetőedző.

Korábban arról lehetett hallani, hogy Bolit kölcsönadja a Fradi, ha így lesz, akkor valószínűleg többet nem játszik zöld-fehérben a két éve érkezett támadó. Kár érte…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993217
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993217
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993217
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el