Sport

Kortalan bravúr: Nagy Béla 59 évesen 4. lett a birkózó-bajnokságon

Címkék
birkózás

szs

Létrehozva: 2021.08.31.

Ötvenkilenc évesen sem vallott szégyent egykori válogatott birkózónk, Nagy Béla, aki a felnőtt magyar bajnokságon negyedik lett.

Amikor Nagy Béla pár napja belátogatott a szakági szövetségbe jelezni részvételi szándékát, megkérdezték tőle: vajon a veteránok erőpróbájára céloz..? Csakhogy az egykor két olimpián, négy vb-n és hat Eb-n bizonyító veterán valóban a 61 kg-osok között rajtolt, és 4. helyezést szerzett. Amúgy aktív sportolói éveiben idehaza hétszer avatták felnőtt bajnokká.

–Egy hetet trénigneztem a bajnokságra

– mesélte az egykori válogatott, aki a korábbi klubtársa, edzője, Klinga László által vezetett Kispesti Nehézatlétikai Sportiskolában segít edzőként.

– Laci ifjú tehetségeket karol fel, számára a 4. helyemért neki járó egyesületi pont sokat számít, tehát kötelességem volt birkózni. Klinga rengeteget tett értem akkor, amikor a Fradiban és a válogatottban a mesterem volt. Ezért a napi munkám után megyek az 5-6 éves gyerkőcöket birkózásra tanítani. Ami a saját fogyasztásomat illeti: amikor egy kukás autón dolgozó alkalmazottként naponta járom a XIX. kerületet, dupla munkásruhát húzok, így szabadulok meg fölös kilóimtól.

–Bélában sok más pozitív tulajdonsága mellett azt is becsülöm, hogy egyetlen fillért sem fogad el edzői  segítsége fejében, pedig tanúsíthatom, a kisujjában hordja a szabadfogású birkózás tudományát  – tette hozzá a 74 éves Klinga László, az 1972-es müncheni olimpia bronzérmese.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020220
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020220
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020220
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020220
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020220
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el