Sport

Szívszaggató titokra derült fény Federer múltjából, gyötri a bűntudat

Bors

Létrehozva: 2021.08.26.

Egykori edzője, egyben barátja tragikus halála miatt érzi felelősnek magát a világklasszis teniszező.

Forrás: AFP

Máig kínzó emlék Roger Federernek egykori edzője és egyben barátja, Peter Carter halála. A svájci teniszező eleinte még bűntudatot is érzett a korábbi játékos 2002-es szörnyű tragédiájáért – derül ki egy, a világsztárról szóló új életrajzi könyvből (Christopher Clarey: The Master - azaz "A Mester").

Az akkor 37 éves trénernek ugyanis a pályája elején járó tanítványa ajánlotta – sőt, Federer édesanyja, Lynette szervezte meg –, hogy Dél-Afrikába utazzon nászútra. Ott aztán egy nemzeti parkban halálos autóbalesetet szenvedett: a dzsipjével lezuhant egy hídról.

Federert még most, túl a negyvenen is mélyen érinti ez a szörnyű emlék. Nemrég egy CNN-interjúban meg is könnyezte, hogy fölidézte a történteket.

A könyv szerzője szerint Federert a 21. születésnapja előtti napokban teljesen padlóra küldte Carter tragédiája. A bánat és a bűntudat egyformán bántotta. 

A teniszező akkor éppen Torontóban versenyzett (már a Cartert nemrég váltó Peter Lundgren irányításával). Amikor SMS-t kapott a hírről, sírva rohant a szállodába. 

– Roger teljesen padlóra került. Ez látszott a testbeszédén, és képtelen volt abbahagyni a könnyezést. Azt hiszem, az egész temetési szertartást végigsírta, másfél órát. Látni is rossz volt a bánatát. De azt hiszem, Roger akkor vált férfivá. Gyakorlatilag az volt az első alkalom, hogy valami szörnyűségen kellett átmennie. Addig gyorsan bekerült a top százba a világranglistán, sok pénzt keresett, a családjában mindenki egészséges volt, a szülei nem váltak el, és akkoriban már Mirkával (a későbbi feleségével) járt. Szóval minden szép és jó volt. Erre elveszítette az egyik legfontosabb embert az életében" emlékezett vissza az egykori párospartner, Yves Allegro.

Clarey mindebből arra következtet a könyvében, hogy Carter halála egyfajta fordulópont volt Federer életében és karrierjében is: akkor vált óriási tehetségből nagy teniszezővé.

Felismerte, hogy a sikereivel emléket állíthat a túl fiatalon elhunyt Peter Carter életének

– írja az újságíró.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715088311
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk