Sport

Rebrov távozása mindent megváltoztat: Visszatér az arab világba Dzsudzsák Balázs?

Bors

Létrehozva: 2021.06.09.

Továbbra sem tudni, hová igazol a nyáron Dzsudzsák Balázs, akinek Debrecenben lejárt a szerződése. Tudomásunk szerint a Lokinál nem marad, így a Honvéd vagy az al-Ain lehet a befutó.

Habár az Eb-re nem kapott meghívót Dzsudzsák, az országban még mindig rengeteg rajongója van, így sokakat érdekel, milyen irányt vesz a pályafutása. Ami tény, hogy a segítségével az NB I-be visszajutó Debrecennél lejárt a szerződése, és ugyan nagyon sokat köszönhet a klubnak, a Bors úgy tudja, azzal anyagi okokból nem hosszabbít szerződést.

Jelenleg úgy tűnik, két lehetőség jöhet szóba a 108-szoros középpályás számára. Az egyik opció a Honvéd. A kispestiekhez barátja, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is csábítja Balázst, akinek az NB I-es csapat azért is lenne jó választás, mert szem előtt maradna, és egy kiemelkedő teljesítménnyel akár visszaverekedhetné magát a válogatottba az őszi vb-selejtezőkre. A megállapodás itt is az anyagiakon múlik, lapunk úgy tudja, hogy Dzsudzsák meglehetősen magas aláírási pénzt kér, ami még keresztülhúzhatja a számításokat. 

Még mindig az araboknál kereshet a legjobban

Itt jön képbe a másik lehetőség, mégpedig a szélső korábbi arab klubja, az al-Ain. Az emírségekbeli együttes a héten szerződtette Szerhij Rebrovot, a Fradi távozó vezetőedzőjét, aki sajtóhírek szerint egy évre 4 millió eurós (1,39 milliárd Ft) fizetésért írt alá, és kijelentette szívesen dolgozna együtt Dzsudzsákkal.

A 34 éves játékos úgy gondolkozhat, hogy még egy-két jó éve lehet a fociban, abból pedig miért ne hozza ki a legtöbbet anyagilag. Legutóbb, amikor 2020-ban az araboknál focizott, évi 760 millió forintot keresett.Ezt az opciót erősítheti az is, hogy a játékos menedzsere, Vörösbaranyi József másik kegyeltje, az Eb-keretben lévő Varga Rolandot is egy-két hete szóba hozták már az al-Ainnal, azaz a kapcsolat él. Kerestük Vörösbaranyit, de nem kívánta kommentálni értesüléseinket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715079625
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079625
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079625
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079625
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079625
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk