Sport

Eddig két pozitív koronavírustesztet hozott a budapesti vizes Eb

MTI

Létrehozva: 2021.05.21.

Idáig 14 ezer PCR-tesztet végeztek a seregszemlén.

Forrás: MTI

Eddig 14 ezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon - többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény 350 fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.

A várakozásoknál is jobban alakulnak a dolgok. Ne felejtsük el, hogy minden idők legnagyobb versenybuborékját hoztuk létre. Ez egy háromrétegű buborék, amelynek belsejében, a legvédettebb helyen maguk a sportolók vannak, s összesen 3700 fő tartózkodik benne.

 - értékelte az eddigi napokat a szakember.

Ahogy fogalmazott, ahhoz, hogy ezt a fajta biztonságot garantálni tudják és olyan magyar sikereknek lehessen örülni, mint amilyeneket eddig szállítottak a hazai versenyzők, mostanáig 14 ezer PCR-vizsgálatot végeztek el, és az Eb végéig ez a szám felmegy majd nagyjából 18 ezerre.

– Fontos főpróba ez Tokió előtt, hiszen az lesz majd természetesen a legnagyobb buborék. Az itt felhalmozott tapasztalatokat próbáljuk majd továbbadni a tokiói verseny lebonyolítóinak – tette hozzá.

Mint mondta, eddig két pozitív esetet regisztráltak, az érintetteket a szabály szerint karanténba helyezték, gyógyulnak, az állapotuk megfelelő.

A Semmelweis Egyetem csapata a 14. ilyen buborékot szervezte, ezek nagy része vizes sporthoz volt köthető, mint például a Nemzetközi Úszóliga (ISL) tavaly őszi, budapesti, hathetes versenye.

– Az úszóknak már van tapasztalata és tudják, hogy ez értük van, hogy biztonságban minél jobb eredményt tudjanak elérni. Igyekeztünk egy élhető buborékot létrehozni, amelyben jól érzik magukat és megfelelő eredményeket tudnak elérni – fogalmazott Merkely Béla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el