Sport

Sztárklubok versengnek Lőw Zsolt kegyeiért

Bors

Létrehozva: 2020.11.26.

Topbajnokságok csapatai bombázzák vezetőedzői ajánlatokkal Lőw Zsoltot, aki otthagyhatja a PSG-t.

Forrás: Nemzeti Sport

Már nyáron topbajnokság együttesét irányíthatja a PSG focicsapatának magyar másodedzője, Lőw Zsolt, akinek a kegyeiért szó szerint versengnek a klubok. A német Kicker sportlap úgy tudja, a VfB Stuttgart és a Hoffenheim is minden követ megmozgat, hogy soraiban tudhassa a 41 éves magyar szakembert.

– Nagyon örülök, hogy csak erről a két klubról hallani. Ez ugyanis azt jelenti, hogy tudok titkot tartani. Mert a kettőnél jóval több csapat érdeklődött – mondta Lőw, aki azt nem akarta elárulni, mely együttesek keresték még meg.

Azt viszont elmondta, vannak a fejében nevek arra az esetre, ha vezetőedzőként már neki kellene segítőket keresnie. Lőw hangsúlyozta, nyárig élő szerződés köti a francia klubhoz, és egyáltalán nem biztos, hogy távozik Párizsból. Új megállapodás egyelőre nem született, ennek pedig az az oka, hogy a vezetőedzőt, Thomas Tuchelt egyre több kritika éri a csapat gyenge játéka miatt.

Az RB Leipzig elleni kulcsfontosságú BL-győzelem után is támadták az új­ságírók a német szakembert, mondván, a mostani PSG jóval szerényebb teljesítményt nyújt, mint az előző szezonban, amikor meg sem álltak a BL-döntőig.

– Ha kiválóan játszunk, de kikapunk, az jobb? Miért játszottunk ma? Ezzel a csapattal, a sérültekkel, mire számítottak? Kihívás volt nyerni, és nyertünk – mondta dühösen Tuchel, aki nem szívesen válna meg magyar segítőjétől.

A következő hónapokban tehát eldől, hogyan alakul Lőw Zsolt sorsa. Ha úgy dönt, vezetőedzőnek áll, akkor Dárdai Pál után végre ismét lenne topbajnokságban dirigáló trénerünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el