Sport

Káposzta Benő máig nem felejti a brazilverést

Sz. S.

Létrehozva: 2020.10.18.

Forrás: Végh István

Kivételesen összetartó volt az újpesti focicsapat, amely sorra aratta bajnoki győzelmeit, sorában Káposzta Benő védővel.

Az 1969-től hét idényre terjedő aranysorozatunkhoz kellett Baróti Lajos edző kivételes szaktudása – hangsúlyozza a 19-szeres válogatott Káposzta. De kiemeli a remek sportújságíró Hoffer József szövetségi edzőt is, akinek irányításával veretlenül nyerték meg az 1960-as bécsi UEFA-tornát. Abból a válogatottból olyan ászok nőtték ki magukat, mint Farkas János és Mészöly Kálmán. A lilák bekkje bekerült az 1964-es tokiói olimpiát nyert felnőtt együttesbe is, amelynek színes játéka elképesztette a világot. Bár egy percet sem játszottam, de csodáltam Bene Feriék futballját. Álommeccset láttam az elődöntőben, amikor az Egyesült Arab Köztársaság néven futó egyiptomiak kaptak tőlünk egy hatost. Már ezért érdemes volt kijutnom Japánba – folytatja a hatszoros magyar bajnok, a KEK- és VVK-sorozatban elődöntőig jutó védő. – Sajnos akkor csak az a játékos kapott aranyérmet, aki gyepre lépett.

Az 1966-os angliai vb-csodát viszont nem hagyta ki.

Az ottani brazilverés unikumnak számít – büszkélkedik.

Előzetesen tudtam, a világ legjobbja, Pelé sérülés miatt nem játszik, és ettől úgy megnőtt az önbizalmam, hogy valósággal szárnyaltam a 3-1-re nyert találkozón. Persze utólag bevallhatom, ha a Fekete Gyöngyszem pályán van, valószínűleg nem győzünk.

A Baróti vezette válogatott a negyeddöntőben 2-1-re kikapott a Szovjetuniótól egy olyan meccsen, melyen Rákosi Gyula ziccert hibázott.

Ha berúgja, négy közé kerülünk. Gyuszi később azt mondta nekem, azért nem élt az eséllyel, mert így akarta elérni, hogy a szovjet Vörös Hadsereg elhagyja a megszállt Magyarországot… – nevet Káposzta, aki BM-állományban szolgált, közeli barátja, csapattársa, Solymosi Ernő segítette hoz­zá a kormányőri munkakörhöz.

Ötvenöt éve él boldog házasságban Schlégl Gyöngyivel, aki hét röplabdabajnoki címmel büszkélkedő újpesti exválogatott.

A családi versenyben megelőzöm a férjemet, mert ő „csak” hat magyar bajnoki címet szerzett – teszi hozzá Gyöngyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085913
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085913
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085913
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk