Sport

Emlékmezt kaptak a Könyves gyerekek

Bors

Létrehozva: 2020.10.17.

Álomvilágban él Könyves Norbert, aki két labdarúgó Nemzetek Ligája-meccsen összesen 70 percet játszott, és Szerbiát az ő góljával vertük 1-0-ra.

Amint egy szerető édesapához illik, Könyves válogatott mezzel lepte meg két gyermekét, Emánuelt és Szavannát. A csöppségek természetesen látták a tévében nemzeti együttesünk újonc csatárát, aki Belgrádban bámulatosan járt túl a szerbek eszén.

– Leírhatatlan érzés, köszönet a családnak, barátoknak, mindazoknak, akik végig támogat­tak, hittek bennem akkor, ami­kor nehezebb idők jártak – fo­galmazott megosztóján Könyves.

– So­ha nem gondoltam, hogy el tudok jutni ide, de a szenvedély és a kitartás segített.

Vasárnap az élvonalban lesz dolga a ZTE színeiben, éppen volt csapata, a Paks ellen játszik idegenbeli bajnokit. Azon a pályán, ahol két szakaszban 29 gólt termelt. Aligha egyszerű a feladata, hiszen a Paks azzal a Bognár György edzővel erősített, aki két győzelemmel tette le a névjegyét. Az 58 éves mester nem számíthat a fiára, a technikás Bognár Istvánra, akit részleges combizomszakadás hátráltat.

– Talán a következő fordulóban bevethető leszek.

Érdekes meccs elé néznek a társaim, elvégre Könyves emlékezetesen mutatkozott be a válogatottban– árulta el a kis Bogesz.

Cseppnyi teher sem látszott rajta Belgrádban, veszélyes támadó. István szerint feltehető, hogy édesapja külön gondot fordít Könyves semlegesítésére.

– Csapattársaim alaposan ismerik Norbertet, igaz, ő is tudja, mit lehet a védelmünk ellen tenni. Amennyiben a Paks nyer, megelőzi a jelenleg ötödik helyen tanyázó zalaiakat. Érdekesség: a két csapat legutóbbi meccsén (ZTE–Paks 3-3) az első gólt az akkor még a tolnaiakat erősítő Könyves szerezte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el