Sport

Babos Tímea: Kérdéses, indulok-e Ausztráliában

K. D.

Létrehozva: 2020.10.13.

Idén nem talált legyőzőre Grand Slam-tornán Babos Tímea és társa, Kristina Mladenovic. A magyar teniszező hiába védte meg vasárnap a címét a Roland Garroson, mégsem tud önfeledten örülni a sikernek.

Forrás: AFP

Nagy ünneplést tartott Kikivel?

Nem mondhatnám. Franciaországban is van vírusprotokoll, így

az étteremben az asztalnál ülők létszámát is korlátozzák, tehát nem teljes csapattal mulattunk.

Az élet kárpótolta önöket a US Open-kizárásért. Nehezen dolgozták fel?

A New Yorkban történtek miatt a felkészülésünk messze volt az ideálistól, nem is igazán tudtuk, mit várjunk magunktól. Elégtételnek semmiképp nem nevezném a győzelmet, hiszen New York és Párizs teljesen más. Örültünk, mert Grand Slamet nyertünk, mert nehéz év van mögöttünk, és mert nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Hogyan viselte a bezárt­ságot?

Nagyon nehéz volt, hiszen 23 napig a hotelszoba és a pálya között közlekedtem,

utcán nem jártam. Tudom, mások is éltek/ élnek bezárva, de pszichikailag ez mindenkinek nagyon megterhelő. Örülök, hogy vége a buborékéletnek, viszont tartok tőle, mi lesz a jövőben, mert ez hosszú távon nem tartható…

Az év eleji és az év végi Grand Slam-tornát is megnyerte. Hogy értékeli ezt a csonka évet?

Ahogy mondani szokták, a könyvnek az eleje és a vége számít. Az Australian Open után a Roland Garrost is sikerült megnyernünk, veretlenek maradtunk idén a Slameken, hivatalosan egy vereségünk van párosban, így ahol játszottunk, jól teljesítettünk. Persze, maradt bennem hiányérzet a járvány miatt, hiszen sok hónap kimaradt, de szeren­csések vagyunk, hogy egyáltalán megrendezték ősszel a versenyeket.

Az újabb GS-torna, az Australian Open hamarosan következik…

Igen. Óriási még a kérdőjel bennem, hiszen a vírusprotokoll miatt már karácsony előtt jóval kint kellene lennem, amit jelenleg nem tudom, hogy szeretnék-e vállalni. Ezért lehet, hogy inkább itthon maradok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715095510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715095510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715095510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715095510
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk