Sport

Életeket menthet Kapás Bogiék vére?

Bors

Létrehozva: 2020.04.29.

Élsportolók ajánlották fel a vérüket a járvány elleni harchoz. A TE-n tesztelik Kapás Boglárkáékat, s akinek a vérplazmája megfelelő, hozzájárulhat a betegek gyógyulásához.

Vérvételen vesznek részt csütörtök délelőtt a megjelenő sportolók: a levett mintákból azt vizsgálják, milyen mennyiségben van jelen a szervezetükben az ellenanyag.

Ott lesznek a TE-n az úszóválogatott tagjai, akik megfertőződtek a betegséggel, és azóta tünetmentesek, például a világbajnok Kapás Boglárka és a vb-bronzérmes Kozma Dominik, valamint a birkózóktól a Lőrincz fivérek, Tamás és Viktor, rajtuk garatból származó mintavétellel koronavírustesztet is megejtenek. 

Helyben majd kiderül, hogy a szerve­zetük termel-e ellenanyagot, ami a vérplazmakezelés miatt életbevágóan fontos, va­lamint arra is fény derül, hogy védet­tek-e a vírus ellen. Nem kell-e attól tar­tani, hogy újra megfertőződnek. Úgy tudjuk, a víruson átesettek szervezete nem feltétlenül termel antitestet, így nem mindenki alkalmas vérplazmadonornak.

– Az még nem biztos, hogy minden úszó alkalmas lesz vérplazma adására, de valószínű, hogy többen segíteni tudnak majd a betegek kezelésében – mondta korábban a Borsnak Csurka Gergely, az úszószövetség sajtósa. 

Szóval elképzelhető, hogy mondjuk a 27 éves Kapás vére megment olyasvalakit, aki súlyos állapotba került a Covid-19-fertőzés miatt. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a Borsnak leszögezte: habár a Semmelweis Egyetem leterheltsége miatt nem ott végezték a teszteket, de a válogatott tagjai bizonyosan koronavírusosok voltak. Most újra tesztelik őket, de már antitestekre. 

– Reméljük, kiderül, tud­nak-e segíteni beteg honfitársa­i­kon – mondta Wladár, s hozzá­tette: a remek fizikai állapotban lévő, erős immunrendszerű spor­to­lók talán valóban hozzájárulhatnak a kór hazai leküzdéséhez.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091613
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091613
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091613
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk