Sport

Vírustesztre kötelezik a magyar párbajtőrözőket

szs

Létrehozva: 2020.03.21.

Miután a március 6–8-ai budapesti WestEnd Kupa után hazautazó három-három dél-koreai és kínai sportoló koronavírustesztje is pozitív lett, a magyar résztvevőket is leellenőrzik.

Forrás: MTI

Zárt kapuk mögött rendezték a Ludovika-sportcsarnokban a párbajtőrözők nemzetközi viadalát, mégsem sikerült elkerülni a fertőzést. Három dél-koreai és három kínai vívó is karanténba került hazatérése után. 

– A verseny előtt a repülőtéri beléptetésnél nem volt gond az ázsiaiakkal, ráadásul szövetségünk előzetesen írásos nyilatkozatot kért a külföldiektől, hogy nem betegek-e – mondta Udvarhelyi Gábor vívókapitány. – Azóta a szakági edzők ellenőrzik a magyar résztvevőket, rendszeres jelentést kérnek tőlük. Vasárnap jár le a két hét, és eddig senki sem jelentett rosszullétet. 

Ezzel együtt mindenkinek kötelezővé tették a tesztet. A szülése után a pástra a Ludovikán visszatérő bajnok, Szász-Kovács Emese röviden közölte a Borssal: „Velem minden rendben”.

Muhari Esztert épp egy dél-koreai, Jung Hjo Jung búcsúztatta a versenytől 15-12-vel.

– Mellőztem a csörte előtti és utáni kézfogást Junggal, szerencsére azóta is egészségesnek érzem magam – mondta Muhari.

A férfi vb-címvédő Siklósi Gergely elárulta: bölcsességfog-műtétje után nincs jókedvében.

– Kiemeltként csak a zárónapon vívtam a 64 között, kikaptam, összesen három órát töltöttem a teremben – mesélte a világbajnok. – A testi kontaktust kerültem, a fogamat kivéve más bajom nincs, viszont a magyar szövetség engem is kötelez vírusvizsgálatra.

Szabó Bence, a Nemzetközi Vívó Szövetség végrehajtó bizottságának magyar tagja elárulta: a FIE éjszakába nyúló távkonferenciákat rendez.

– Most döntöttük el, hogy a budapesti FIE vívóedző-továbbképzését lefújjuk, és a résztvevők máris utaznak haza – árulta el a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990212
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el