Sport

Doppingoltak, mégis nyílhatnak kiskapuk

(szabó)

Létrehozva: 2019.12.29.

Forrás: AFP

Lesújtott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA): az orosz sportolók nem vehetnek részt a következő négy év olimpiáin, világbajnoksá­gain. Vlagyimir Putyin államelnök válaszként rögvest politikai boszorkányüldözést emlegetett, és az oroszok gyaníthatóan minden fórumon felleb­beznek.

Vajon mi áll a példaértékű WADA-döntés hátterében?

A testület 2015-ben létrehozott, önálló nyomozási jogkörrel rendelkező Hírszerző és Nyomozó Csoportja a moszkvai doppinglaborató­riumtól 2019 januárjában szerzett adatok nyomozati vizsgálatával megállapította, hogy mintegy ezer sportoló 12 ezer vérminta-eredményét eltüntették, manipulálták, törölték vagy kicserélték – mondta Borbély Zoltán ügy­véd, sportjogász a Va­sárnapi Borsnak.

– Ráadásul 2011 és 2015 között 30 sportágban pozitív teszteredményeket titkoltak el. A mostani szigor érthető, el­végre Oroszország visszaeső. A 2016-ban, a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vizs­gálóbizottsága kriminalisztikai módszerekkel bebizonyította, hogy állami támogatással, rendszerszinten doppingolnak.

Azért persze maradt kiskapu, ugyanis az az orosz sportoló, aki bebizonyítja ártatlanságát, indulhat világbajnokságon és olimpián. Valószínűleg a futballválogatottjuk sem marad le a vb-selejte­zőkről…

Ez megtörténhet, hiszen a WADA-kódex a tiszta és tiltottszer-mentes sport érdekében olyan alapvető jogelveket tesz félre, mint az ártatlanság vélelme, a büntetés egyéniesítésének elve, tehát a kollektív büntetés tilalma, a hatóságokat terhelő bizonyítási kötelezettség, ami azt jelenti, hogy senki sem kényszeríthető saját ártatlanságának bizonyítására. Megtippelhetetlen, mit hoz a jövő, elvégre a 2014-es téli olimpia botrányai után is alkalmazták az oroszokkal szembeni szigort, mégis a 2018-as pjongcsangi téli olimpián Olimpikonok Oroszországból (OAR) néven győztek férfi jégkorongozóik.

Nehéz tisztán látni, amíg az oroszok a fellebbezésüket nem küldik el a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

Tény, igen bo­nyolult a helyzet. A svájci Neue Zürcher Zeitung például papírtigrishez hasonlította a szankciót, ez a lap biztosra veszi, hogy az oroszok küzdhetnek majd olimpiai érmekért To­kió­ban. Jogász lévén felmerül bennem: egy közel 147 millió lakosú ország kollektíve miként lehet becsületes vagy éppen becstelen? Vlagyimir Putyin orosz államelnök jól érvel, amikor a római jog alapján nem ért egyet a kollektív büntetés tilalmával. Szerinte a „bűnösség vélelme” nem lehet alapelv – és ebben kétségtelenül igaza is van.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990811
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990811
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el