Sport

Molnár Zoltán exfőigazgató: Ámulatba ejtett az új Puskás Stadion

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.10.14.

Molnár Zoltán, aki volt a MOB-főtitkára is, 27 éven keresztül dolgozott a Népstadion és Intézményeinél 10 évig főigazgatóként. Alig várja, hogy megnyíljon az új Puskás.

Forrás: Bánkúti Sándor

Járt már a november 15-én megnyíló új stadionban?

Skardelli Györgynek, a stadion tervezőjének köszönhetően igen. Egyik ámulatból a másikba estem. Amikor megláttam a régi stadion pilonjait, rám törtek az emlékek. A régi, varázslatos Népstadiont idézi.

Hogy kezdődött a kapcsolatuk?

Először mint atléta néhanap szaladgáltam ott. Később, Németh Imre főigazgatósága idején 10 éven át voltam ott víz- és gázszerelő. Nem volt lakásom, sportolóként kaptam meg a Millená-ris egyik mosókonyháját. Beállítottak két vaságyat, mégis olyan volt, mintha a Hiltonban laknék. Itt kell megemlítenem Főző Jani bácsit, a KSI legendás atlétaedzőjének köszönhetem, hogy a munka mellett elkezdtem tanulni. Az öreg megkövetelte a főiskolai tanulmányokat, és persze a diplomát.

Aztán csak szóltak: nem lenne a Népstadion főigazgatója?

Rengeteget dolgoztam, mindent elvállaltam, és előbb intézményvezető-helyettes lettem, később vezető. Majd Gallov Rezső, akkori OTSH-elnök hivatott. Azt hittem, ki vagyok rúgva. De a Népstadion és Intézményei főigazgatójának nevezett ki.

Akkor is a mosókonyhában lakott?

Már a családommal a toronyépület melletti alagsori lakásban. Majd főigazgatóként egy szinttel feljebb.

Hogy lett MOB-igazgató, majd főtitkár?

Pályázatot írtak ki. Én nem is jelentkeztem, aztán Schmitt Pál elnök javaslatára az elnökség megválasztott.

London után viszont kirúgták.

Az volt a 10. olimpiám. Hazatérve a Parlamentben megkaptam a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, aztán három nappal később elköszöntek tőlem.

Hogy telnek most a napjai?

Három helyen dolgozom: a Magyar Edzők Társaságának elnöke vagyok, irányítom a Városligeti Műjégpályát, és címzetes egyetemi docens vagyok a Milton Friedman Egyetemen, Békásmegyeren. Kint lesz a nyitómeccsen? Ki nem hagynám! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el