Sport

Mészöly 52 év után vette ismét kézbe a Hexagonal-kupát

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.06.27.

A Magyar Nemzeti Múzeumban őrizték eddig, de most a megújult Illovszky-stadionban külön vitrint kapott a Hexagonal-kupa. A magyar klubfutball egyik legnagyobb trófeáját 1967-ben Chilében hódította el a Vasas. A tízkilós trófea egy szerződés keretében véglegesen visszakerült az angyalföldi klub tulajdonába, és elindították a védett műtárggyá nyilvánítását.

Az 1966-os magyar bajnok­csapat, a Vasas három győzelemmel és két döntetlennel – köztük a nyitómeccsen a hazai Colo-Colo 9-3-as kiütésével és a Pelével felálló Santos elleni 2-2-vel –, jobb gólkülönbséggel nyerte meg a tornát.

– Negyvenkét éve történt, de ma is tisztán emlékszem minden lényeges mozzanatra – mondta a Borsnak az egykori fedezet, Fister Ferenc, aki maga is részese volt a sikernek. – A nyitómeccs hatalmas sikere után a népszerűségünk az egekig ért, egyszerűen nem tudtunk úgy kilépni a szállodából, hogy valaki ne akart volna keblére ölel­ni bennünket, s minimum egy fotó ere­jéig összeállni velünk. Az pe­dig, hogy Pelé ellen focizhattam, örök emlék marad. Örülök, hogy végre hazatalált a Fáy utcába a kupa, mert ott van a helye.

Markovits László klubelnök vezetésével elvitték a kupát a betegségből lábadozó Mészöly Kálmánnak is, aki an­nak idején Be­rendi Pál társaságában először emelhette magasba azt.

– Hihetetlen érzés volt újra meg­fogni a trófeát – magyarázta a legendás egykori középhátvéd. – Rögtön bevillantak az emlékek. Egy életre való élmény volt azon a tornán szerepelni, meg­nyer­ni pedig örökre feledhetetlen hős­tett. Végre méltó helyre ke­rült a trófea, s remélem, azt lát­va még több gyerek akar majd Far­kas Jancsi vagy éppen Fister Fe­ri lenni. Nagyon várom már a jövő heti sta­di­onavatót, biz­tosan könnybe lá­bad a szemem a meghatódottságtól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el