Sport

85 éves Székely Pál, Hegedüs Csaba felfedezője

Címkék
birkózás

szs

Létrehozva: 2019.06.22.

<p>Meglehet, a Tuskirály, azaz az olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, Hegedüs Csaba nem került volna a fővárosba, ha Székely Pál edző nem olyan kitartó, és nem utazik le érte többször is Vas megyébe.</p>

Forrás: YouTube

A BVSC egykori mestere, Székely három alkalommal is vette a fáradságot arra, hogy Hegedüst Vas megyéből a Vasashoz csalogassa.

– Sikerült, és ez máig boldoggá tesz – nyilatkozta Székely, akit nemrég Nadapon csaknem három tucat vendég üdvözölt, és köszöntött nyolcvanötödik születésnapja alkalmából. – Az igazán nagy meglepetés akkor ért, amikor a tanítványaim egy festő által rólam elkészített arcképet nyújtottak át. Egészen meghatódtam.

Hát még akkor, amikor két olimpiai bajnok, Majoros István és Farkas Péter is megjelent a vendégek koszorújában.

– Az ilyen napokért érdemes élni. Megérte az a sok fáradozás, amit a sportágban kifejtettem. Viszont az számomra furcsának tűnik, hogy a beszélgetések során kiderült: nincs béke az olajfák alatt. Csak kapkodtam a fejemet, milyen nem oda illő megjegyzéseket tesznek egymásra az emberek. Pedig fél évszázada még arról volt híres a mi sportágunk, hogy a vitákat a szőnyegen zárják le, amúgy pedig a hétköznapokban békés, nagy család voltunk.

Székely azt is érdekesnek nevezte, hogy az országos szövetségi vezetésben jobbára fiatal emberek vesznek részt, az idősebbek szaktanácsaira nem túlzottan kíváncsiak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194769_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194895_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el