Sport

Párjával itthonról drukkol Garát Zsombor - Jégkorong-vb, divízió I/A

(szabó)

Létrehozva: 2019.04.27.

Az utolsó keretszűkítésnél maradt le a vb-ről Garát Zsombor. De így legalább együtt szurkol a társaiért a szintén hokiválogatott kedvesével, Gasparics Fannival.

A MAC-ot erősítő Garát zsenge kora ellenére már három felnőtt Divízió I/A-s vb-n szerepelt, ezúttal viszont Jarmo Tolvanen kapitány lemondott róla.

– Mi tagadás, nem esett jól, de tüske nem maradt a lelkemben, elfogadtam a döntést – mondja a 21 éves hokis. – Tavaly októberben a szlovák bajnokságban szerepeltünk a MAC-cal, ott vállsérülést szenvedtem. Sokáig töprengtünk, műttessük-e, végül nem vállaltam az operációt, és ez hiba volt. Talán épp e kihagyásom miatt maradtam le a nur-szultani tornáról. Bár érzésem szerint úgy játszottam az előkészületi meccseken, ahogy a szakvezetők kérték.

A magyar esélyekről azt mondja: lehet eső, lehet sár… Társai dolga összetett, papíron ugyanis a fehérorosz, a szlovén, a ka­zahsztáni válogatott erősebbnek tűnik, a dél-koreaiak és a litvánok elleni 60 perc sem sétagalopp – márpedig csak két válogatott lép feljebb. 

– Emlékeznek a 2018-as budapesti vb-re? A záró mérkőzésen a britek 15 másodperccel a vége előtt egyenlítettek ellenünk 2-2-re, majd a büntetőket jobban lőtték, ezért maradtunk le a felsőházról.
Ezúttal tehát marad a tévé előtt drukkolás a kedvesével, Gasparics Fannival, aki a női együttessel nemrég jutott fel az A csoportba, így jövőre Kanadában játszik a csúcskategóriá­ban. Az egyetemen gazdálkodásmenedzsmentet tanuló védő abban maradt párjával: ha az idén nem, pár éven belül együtt örülhetnek a feljutásnak. Erről amúgy számot vethetnek a júliu­si, közel-keleti tengerparti vakációjuk során.

A magyarok kazahsztáni meccsei:

Április 29., 8.30 óra Dél-Korea

Április 30., 15.30 Fehéroroszország 

Május 2., 8.30 Litvánia 

Május 3., 15.30 Szlovénia 

Május 5., 15.30 Kazahsztán

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715071212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715071212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715071212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk