Sport

Mesecímet tanult meg először magyarul a Győr norvég kézise

Bors

Létrehozva: 2019.03.02.

Újabb öldöklő csatára lehet számítani a BL-ben a két magyar csapat, a Győr és a Fradi között. Az első középdöntős meccsük Érden döntetlenre (32-32) végződött.

A Győr mindig mosolygós norvég irányítója, Stine Bredal Oftedal szerint hazai pályán jó esélyük van a Ferencváros legyőzésére, annak ellenére, hogy egy hónapja szinte egész meccsen csak futottak az eredmény után a fővárosiak ellen. 

– Nagyon izgatott várom a meccset, természetesen jól ismerjük a Fradit, erős ellenfél, de képesek vagyunk legyőzni őket – mondta a Borsnak a kétszeres világbajnok kézilabdázó. – Egy héten belül ez már a harmadik megerőltető meccsünk lesz, kicsit fáradtabbak is vagyunk a szokásosnál, de vannak még rejtett tartalékaink. Személy szerint próbálom a kevés szabadidőmet minél jobban kihasználni. Például sétálgatok a gyönyörű városban, a barátaimmal találkozom, és finomakat eszem. Imádok enni.

Annak ellenére, hogy a 27 éves szőke játékos egyedül él Győrben, nem érzi magát magányosnak.

– Sajnos a családom nem tudott velem jönni, párom pedig nincsen, szóval egyedül vagyok, de ez hozzátartozik a profi sportolói életmódhoz – mondta Oftedal.

A kézis különórákat vesz magyarból, de egyelőre meggyűlik a baja a nyelvünkkel. 

– Rettentően nehéz a ma­gyar, sokkal bonyolultabb, mint a norvég. A jó étvágyat mellett azt tanultam meg elsőnek, hogy Hupikék Törpikék. Ez a legviccesebb kifejezés magyarul – mesélte fülig érő szájjal Oftedal, aki az érdi BL-meccsen öt góllal terhelte meg a Fradi hálóját. 

BL-középdöntő, 2. csoport állása

1. Győr 15 pont

2. Kristiansand 10 (233-211)

3. CSM Bucuresti 10 (247-236)

4. FTC 9

5. Ljubljana 3

6. Thüringer 1

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027418
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027418
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027418
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027418
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el