Sport

Phelpset a tüdeje tette naggyá - 9 érdekesség az úszóklasszisról

Sz. S.

Létrehozva: 2018.10.21.

<p>Éle­tében 55 millió dollárt (15,4 milliárd Ft) keresett az amerikai úszófenomén, Michael Phelps, aki először 2012-ben, majd rá négy évre, 2016-ban – ekkor már végleg – vonult vissza. 28 olimpiai érmet szerzett – 23 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot –, és ezzel minden idők legeredményesebbje lett az ötkarikás játékokon. Mégis van, amit nem tudunk róla.</p>

23 aranyérmével minden idők legeredményesebb olimpikonja lett az amerikai úszó.

Edzőtáborozásai során 2500-2700 méteres magasságban tett szert remek állóképes­ségére.

A tüdeje 12 liter térfogatú, ehhez képest egy hétköznapi emberé mindössze 3,6 literes.

Egyedül több olimpiai érmet szerzett, mint 160 más ország teljes ötkarikás küldöttsége.

Két karjának „fesztávolsága” 201 centiméter, testmagassága viszont 193 centi.

Csapattársai kezdetben az Ostoba becenévvel illették.

A 2004-es athéni olimpia után utcát neveztek el róla Baltimore-ban.

Pályakezdő úszóként csak háton gyakorolt, mert utálta a víz alá tenni a fejét.

Kedvenc étele a garnélarák, a steak, a csirkemell és a pizza, zenében pedig raprajongó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023214
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el