Sport

Mindent megnyert játékosként a Veszprém új trénere

Sz. S.

Létrehozva: 2018.10.10.

Antonio Carlos Ortega és Xavier Sabatéután ismét spanyol trénert nevezett ki a Telekom Veszprém kézilabdacsapata. David Davis 41 éves, és az egyiptomi válogatottól érkezik.

Jól megjárta Ljubomir Vranjes, hiszen előbb a Veszprém mondott fel neki, majd a Magyar Kézilabda Szövetség a férfi válogatott éléről menesztette. A bakonyiaknál már megtalálták a svéd tréner utódát. Kedden az október végén a 42. születésnapját ünneplő spanyol David Davist nevezték ki a helyére.

A négymilliárdos éves költségvetéssel működő gárda egy plusz egyéves szerződést kötött a játékosként 2005-ben világbajnok, 2006-ban Eb-győztes, a Bajnokok Ligáját háromszor (2006, 2008, 2009) megnyerő szakemberrel. Segítője Pérez Carlos, a sportigazgató Gulyás István lesz. 

Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója már korábban jelezte, új szabályt hoztak, mostantól mindig magyar, a klubhoz köthető másodedzője lesz a csapatnak. A kubai születésű, de magyar válogatott Pérez a kritériumoknak abszolút megfelel, 1997 és 2013 között erősítette a klubot, ez idő alatt négyszer választották itthon az év játékosának.

A Veszprém legutóbb elbukta a bajnoki döntőt a Szegeddel szemben, a BL mostani szezonjában megvívott háromból két meccset elveszített.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el