Sport

Lejárt Rossi Dzsudzsáknak adott ultimátuma

K. B.

Létrehozva: 2018.08.10.

A Marco Rossi által kiszabott két hét elteltével sem talált csapatot Dzsudzsák Balázs. Az olasz kapitány lehet az első, aki kiteszi a válogatottból a szélsőt.

Nem lesz a keretben a Finnország és Görögország elleni szeptemberi Nemzetek Ligája-meccseken a válogatott csapatkapitánya – már amennyiben az új szövetségi kapitány tartja a szavát. Marco Rossi július 25-én azt mondta a DigiSport híradójának: Dzsudzsák akkor lesz tagja ­a nemzeti csapatnak, ha két héten belül talál magának klubot, és formába hozza magát.

– Játékosként kötelességem, hogy elfogadjam a kapitány döntését. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy sértődöttségemben lemondjam a válogatottságot – reagált erre a Borsnak az F1-es Magyar Nagydíjon Dzsudzsák. Hozzátette, nyilván neki sem jó, hogy nincs csapata, és nem azért nem játszik, mert nem szeretne, de meg akarja várni a legjobb ajánlatot.

A két hét elteltével azonban minden jel arra utal, hogy ezt még nem kapta meg. Hivatalosan sehol nem jelentették be az érkezését, az átigazolásokkal foglalkozó adatbankokban továbbra is szabadúszóként szerepel, sőt az Instagram-oldalára feltöltött képek tanúsága szerint továbbra is itthon, a Balaton-parti nyaralójában, illetve Nyírlugoson tartózkodik. Dzsudzsák jövőjével kapcsolatban megkerestük a menedzserét, Vörösbaranyi Józsefet, aki továbbra is türelmet kért, és megígérte, amint lesz fejlemény, tájékoztatja a közvéleményt.

A 31 éves focista 2007-es bemutatkozása óta kizárólag sérülés, eltiltás és egy ízben klubja kérésére hiányzott a válogatottból. Tehát ha Rossi konzekvens, akkor 11 év után ő lesz az első szövetségi kapitány, aki önként hagyja ki a ma már 96-szoros válogatottat a keretből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715014511
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715014511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715014511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715014511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715014511
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el