Sport

Motorbalesete beleégett Märcz Tamás emlékezetébe

K. B.

Létrehozva: 2018.07.17.

Motorozás közben bevillant Märcz Tamás pólókapitánynak a tavalyi világbajnokság előtti balesete. Bár akkor ezüstérmesek lettek, az Eb előtt inkább kihagyta az esést.<br />

Csakúgy, mint a tavalyi vb előtt, a tegnap rajtoló Európa-bajnokságot megelőzően is kedvenc hobbijának hódolt, és motorra pattant a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Märcz egy éve balesetet szenvedett, de aztán a vb főpróbájának számító BENU-kupát megnyerte csapatával, majd világbajnoki ezüstérmet szerzett hazai közönség előtt. A jelenleg zajló spanyolországi torna előtt, érthető módon, most inkább kihagyta az esést.

– Akkor a BENU-kupa előtt hasaltam el egy jókedvű motorozás során, ezért kellett a tornán hosszú ujjú ingben lennem nekem is, és ezért a stábnak – mesélte a szövetség honlapján Märcz Tamás, aki a grúzok elleni nyitómeccsen is hosszú ujjú ingben irányította csapatát. Ám mint elárulta, most nem a sebek eltakarása a cél, egyszerűen csak ezt választották. – A múlt héten ültem motoron, és végigfutott a gondolat az agyamon, mi történt egy éve. De gyorsan elillant, soha többé nem történhet ilyen, egyébként nem is tervezem, hogy nagy motoros leszek a jövőben – tette hozzá.

Szerencsére nem is ezen múlik a siker, a férfi pólósaink ugyanis 12-5-ös győzelmet arattak az Eb első meccsén.
– Szépen lassan, de csak sikerült felőrölni ezt a grúz együttest, amely az elején agresszívabb volt, ezért igyekeztem én is többet kérni a játékosoktól. Fokozni kell a teljesítményt, mert ennél többet várok – értékelt Märcz, akinek csapatára szerdán Olaszország vár.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el