Sport

Neymarék vb-sikeréért szorít a győri kézis

T. D.

Létrehozva: 2018.06.03.

Forrás: Czerkl Gábor

Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC balátlövője még mindig úszik az örömmámorban a kézi BL-győzelem után. Ám lélekben már hazájáért, Brazíliáért szorít, hiszen hamarosan rajtol Oroszországban a labdarúgó-világbajnokság.

Kiünnepelte már magát a BL-siker után?

Egy nagyon jó kis bulit csaptunk még aznap este, sokat táncoltunk, jól éreztük magunkat. Fantasztikus élmény volt ez a győzelem, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor először sikerült megnyernünk a Bajnokok Ligáját – mondta a kézilabdás.

Milyen jövőt vizionál a csapatuknak?

Nem lesz sok változás a csapatunkban, hiszen az eddigi másodedzőnk kerül a távozó Ambros Martín helyére. Úgy gondolom, továbbra is egységesek leszünk, és bízom benne, ugyanilyen magas szinten tudunk majd játszani.

Gondolja, hogy jövőre is képesek lesznek ilyen sikersorozatra? Hiszen a BL mellett a bajnokságot és a Magyar Kupát is behúzták.

Remélem, hogy még rá tudunk tenni egy lapáttal az idei teljesítményünkre. A legfontosabb, hogy a jövőben is igazi csapatként működjünk, szerintem ez a kulcsa a sikernek a sportágunkban.

Brazil lévén adódik a kérdés, a nyári futball-világbajnokságot követni fogja?

Otthon leszek Brazíliában, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy remek hangulat lesz, és mindenki a mérkőzéseket fogja nézni.

Egyáltalán, szereti a futballt?

Inkább a futsalra szavazok, az közelebb áll hozzám, hiszen az edzéseink elején nagy szerepet kap a bemelegítésben. Sőt Ambros még tartozik három vacsorával a csapatunknak, hiszen ebben is versenyzünk, „komoly” fogadás tárgya az ottani győzelem.

Hol fogja nézni a meccsközvetítéseket?

Brazíliában általában a bárok és az éttermek külön készülnek az ilyen nagy sporteseményekre, mi is azt tervezzük a családommal és a barátaimmal, hogy egy-egy ilyen hangulatos helyre ülünk majd be.

Mit gondol, ki lesz az oroszországi torna vezéregyéni­sége?

Remélem, Neymar, hiszen ő egy fantasztikus focista, és a csapattal már nagyon készülnek a megméretésre.

Brazília nagyon megérdemelné már, hogy újra magasba emelhesse a vb-trófeát...

Azért drukkolok, hogy a legjobb négyig eljussanak, mert onnan már bármi megtörténhet... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el