Sport

Görbicz nem tud a fia előtt játszani

K. D.

Létrehozva: 2018.05.12.

<p>BL-győzelemmel ünnepelné születésnapját.</p>

Forrás: Fejér Bálint

A győri kézilabdacsapat világklasszis irányítójának, Görbicz Anitának nem lesz ott a kisfia a hétvégén a Papp László Sportarénában, ahol a Bajnokok Ligája négyes döntőjét rendezik. 

Boldizsárra nagyszülei vigyáznak, akik élményparkba viszik, mivel Anita férje, Vincze Ottó a helyszínen szorít majd párjáért.

– Nem szeretem, ha a helyszínen szurkol Boldizsár. Félek, hogy nem tudok a játékra koncentrálni. Csak ő járna a fejemben. Tavaly meglepett Ottó, ugyanis a döntő épp anyák napjára esett. Akkor jól sült el, BL-győztesek lettünk, de az idén inkább otthon hagyjuk – mondta a Borsnak Görbicz, aki vasárnap duplán ünnepelhet: a finálé egybeesik a 35. születésnapjával. – Különleges lesz számomra a vasárnap, örülnék, ha BL-trófeát kapnék...

Férje, Vincze Ottó nem készül  meglepetéssel: – Megbeszéltük, nem aznap tartjuk a családi ünneplést. Feszült meccsek várnak Anitáékra, az eredmények alakulása pe­dig befolyásolhatja a hangulatát. Hiába próbálnám meglepni, ha esetleg nem úgy sikerülnek a dolgok – fogalmazott lapunknak Ottó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el