Sport

Fieszta Fehérváron: bajnok a Vidi - Hatalmas bulival ünnepeltek Juhászék

T. D.

Létrehozva: 2018.05.29.

Az utolsó előtti fordulóban bebiztosította harmadik bajnoki címét a Videoton focicsapata. Már Felcsúton is remek volt a hangulat, de az igazi ereszd el a hajamat Székesfehérvár főterén zajlott.

Forrás: Bors

Miután a Vidi a bajnokság utolsó előtti (32.) fordulójában 2-1-re legyőzte Felcsúton a címvédő Honvédot, elszabadult az őrület az arénában. A piros-kék játékosok, stáb- és családtagok ugráltak egymás nyakába a pályán, s pezsgővel locsolták le nyilatkozó mesterüket, Marko Nikolics vezetőedzőt.

Voltak, akik könnyeztek, mások tomboltak örömükben, a csapatkapitány Juhász Roland lányával a nyakában locsolta a pezsgőt a szurkolók közé, de ott volt mellette televíziós riporter párja, Lipcsei Betta is.

– A szurkolók, a vezetők és a játékosok egymásra találtak, ez volt a kulcsa a bajnoki címnek. Büszke vagyok mindenkire, aki hozzátett ehhez az eredményhez – mondta a 34 éves, 95-szörös válogatott védő. 

– Ezért dolgoztunk egész év­ben, kell néhány nap, hogy felfogjuk, ami velünk történt – mondta a Vidi története harmadik elsőségéről örömmámorban Kovácsik Ádám kapus. A fehérváriak pontosan egy évvel ez­előtt, szintén május 27-én csaptak össze a Honvéddal, de akkor a Bozsik stadionban, és akkor a kispestiek ünnepelhettek. Most Felcsúton a fehérváriak. 

– Ez az első bajnoki címem, nagy most az öröm, rendesen megünnepeljük a szurkolókkal az elsőségünket Székesfehérváron – tette hozzá a kapus.

Vasárnap este 11-kor kevesen aludhattak Székesfehérvár központjában: a főtéren, a Városháza előtt már durrogtak a hanggránátok, tűzijáték volt az égen, és mindent beborított a piros füst a görögtüzekből áradva.

Éjfél előtt nem sokkal az ünnepeltek busza is begördült a térre, majd, ahogy a dalban is éneklik a szurkolók, az ultrák vállukon vitték a játékosokat a színpadra. Ezt követően hajnalig bulizott együtt játékos, családtag, több száz szurkoló, idős és fiatal. Kevés szót szóltak a játékosok, Juhász Roland inkább vezényelte a fanatikusokat. 

Habár a bajnokság még nem ért véget, ezekben a napokban még mindig boldogságban úsznak majd a piros-kékek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194005_auto_resized.jpg
origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194300_auto_resized.png
metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194424_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715015113
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715015113
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715015113
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el