Sport

Méltó módon emlékeztek Deák Bambára

szs

Létrehozva: 2018.04.18.

Nem feledkezett el a magyar futballtársadalom Deák Ferencről, a legendás gólvágóról. A Farkasréti temetőben az MLSZ a kegyelet virágait helyezte el a sportoló sírján halálának huszadik évfordulóján.

Az elmúlt évszázad egyik legnagyszerűbb magyar válogatott futballistája volt Deák Ferenc, akit sokkal inkább ismernek és szeretnek beceneve – Bamba – alapján. A kiváló gólvágó a SZAC-ból indult, majd az FTC-ben számított igazi menőnek, közönség-kedvencnek. Még az újpestieknél is megfordult – igaz, kényszerből – egy, az ÁVH-val történt afférje okán, amikor füleseket osztott ki államvédelmiseknek.

A Farkasréti temetőben az MLSZ nevében Sipos Jenő szóvívő méltatta a hússzoros válogatott támadó pályafutását, mely veretes, hiszen az 1945/1946-os NB I-es idényben 66 gólt termelt, ami máig európai csúcs. Az emlékezésnél megjelent az 1968-as mexikói olimpia bajnoka, Dunai Antal, és láttuk az újpestiek korábbi U 23-as Eb-aranyérmesét, Tóth Andrást, továbbá Deák özvegyét, Iluskát két felnőtt fia társaságában. Az idős hölgynek további jobbulást kívántunk, tudniillik az epéjével hónapokon keresztül betegeskedett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991109
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el