Sport

Kapitánytörténelem - Máig nem heverte ki a jugókat Csank János

Szabó Sándor

Létrehozva: 2018.04.22.

Magyarországon az egyik legtöbbet kritizált állás a labdarúgó szövetségi kapitányé. Sorozatunkban a korábbi magyar szakvezetőkkel idézzük fel a múltat, s hogy mi történt velük azóta. Elsőként a 71 éves Csank Jánossal.

Forrás: Bánkúti Sándor

Megfogalmazása szerint az élet napos oldalán járt a görög Proodektiki Pireusz szakvezetőjeként, amikor Mészöly Kálmántól 1996. március 29-én megváltak.

– Akkor negyedszer ajánlották fel nekem a kapitányságot – meséli a bajuszos edző.

– Miután igent mondtam, az első munkanapomon, 1996. április elsején valaki papírlapot tett a kocsim ablaktörője alá, ezzel a szöveggel: „Április bo­londja”. Addig is sejtettem, de az 1998-as nyári búcsúm alkalmával már tudtam: a magyar szurkoló semminek sem tud örülni, még Puskás Ferencéket is szapulták, mondván, csak vi­lágbajnoki másodikok lettek 1954-ben. 

Útja kezdete maga volt a horror, hiszen négy vereséggel nyitott.

– Azt terveztem, hogy a Dunai Antal által felépített olimpiai válogatott tagjait – például Dárdai Pált, Lisztes Krisztiánt – beépítem Illés Béláék, az idősebbek mellé.

Ez sikerült, viszont a vb-pótselejtezőn Jugoszlávia az Üllői úton 7-1-gyel keresztülgázolt rajtunk, a visszavágón pedig 5-0-ra maradtunk alul. A második meccs előtti éjszaka a szerb drukkerek a szállónk körül katonai indulókat harsogtak, ezért semmit sem aludtunk, így álltak bosszút a délszláv há­borúért. 

Csank az 1-12 ellenére máig népszerű, bajnokot faragott a Vácból és a Fradiból is. 71 éves kora ellenére sármos férfi, jelenlegi munkahelyén, Gyöngyösön – ott az NB III-as csapatnak segít – sűrűn megakad rajta a hölgyek szeme. 

– Az évtizedek során szakmai észrevételeimet noteszekbe gyűjtöttem, ezek megtöltik a komódot. Azt is látom sajnos, hogy a magyar fiatalok elfordultak a focitól, vasárnap sehol sem látok srácokat a téren labdával.

Az pedig megdöbbent, hogy a hat-nyolc éves gyerekre rákiált az edzője: ne cselezz! Ez a nyugati stílus elvtelen majmolása, helyette inkább a magyaros improvizációs képességet fejlesztenék.

Csank megemlíti, kapitánysága idején kezdték bevezetni a honi profizmust, abból mára minden lett, csak nem igazi hivatásos foci.

– Számos szerencsevadász tűnt fel a futballunk körül, és ez nem szolgálja a fejlődést.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957511
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177804_auto_resized.png
metropol.hu

Próbáld ki tudásod és érettségizz velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el