Sport

Megette a nyers sügért, 3 napra lebénult Parker

Sz. S.

Létrehozva: 2018.03.31.

Forrás: AFP

Válogatottan undorító állatokat fogyaszt Joseph Parker új-zélandi profi ökölvívó, aki ma este a brit
Anthony Joshuától akarja elvenni nehéz­súlyú vb-öveit.

A cardiffi futballstadionban – ha esik, 20 perc alatt ráhúzzák a tetőt – 80 ezer néző élvezheti a profi nehézsúlyú bu­nyót, amelyen Joshua a WBA, IBF és IBO vb-övét teszi kockára, kihívója pe­dig a WBO-szervezet világbajnoka.

Az új-zélandi öv alatti ütéssel kezdett, hiszen ráuszította a brit doppingellenes testület embereit ellenfelére. Végül kiderült, a brit makulátlanul tiszta, ezért Parker elnézést is kért tőle. Joshua megbocsátott, majd a walesi publikumnak kedveskedett, ugyanis a St. David’s Hallban 20 perc szparring (árnyékolás) után egy órán keresztül gyártotta az autogramot.

– Szemét húzás volt Parker doppingvádja – jelentette ki a 28 éves Joshua, aki mind a húsz profi meccsét K. O.-val nyerte. 

– Nem is ez a gond, hanem az, hogy remek bokszoló. Tartok tőle, igaz, a félsz remek motiválóerő.
A 26 éves, még szintén veretlen (24 győzelem, ebből 18 K. O.) Par­­kerről más érdekességek is kiderültek. Tavaly vett egy nyolc méter hosszú csónakot, amivel az édesapja társaságában horgászni jár. Fogott kétméteres makócápát, királyhalat és sügért.

– A sügérnek levágom a fejét, és nyersen elfogyasztom – magyarázta az új-zélandi. – Igaz, egyszer ráfizettem, egy ilyen étkezésem után három napra lebénultam. Ami nem vette el a kedvét, hiszen tarantulapókot és skorpiót is fogyaszt. Ám hogy nem vadember, azt bizonyítja: zongorával, gitárral szerelmes témájú és templomi dalokat ad elő.

– Másfél éve készülök fejben Joshuára, ezért tavaly novemberben a bal, majd a jobb könyökömet műttettem meg, mivel a kedvenc kettős ütésem veszített az erejéből – árulta el Parker. – Esély? Ha a 41 éves ukrán Vladimir Klicsko kétszer is padlóra küldte Jo­shuát, akkor nekem is van esélyem. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el