Sport

Volt, hogy egyedül szurkolt a minden NB I-es meccsre kilátogató Tamás

T. D.

Létrehozva: 2017.12.13.

A labdarúgó NB I. most zárult őszi idényének egyik legjellegzetesebb pillanata az volt, ahogy a Honvéd–Puskás Akadémia meccsen (november 4.: 4-3) a Bozsik-stadion vendégszektorában egyetlen szurkoló árválkodott. Néhány nappal később, amikor a válogatott elindult Luxemburgba egy barátságos meccsre, szintén csak egy drukker búcsúztatta el a játékosokat a reptéren. Kiderült, hogy mindkét helyszínen ugyanaz a drukker árválkodott, és hogy a fanatikus nem is szíveli a Puskást. 

Akkor meg? Mit keresett ott? – kérdeztük Némedi Tamástól. 

– A barátommal beszélgetve jött az ötlet, hogy látogassunk el minden NB I-es mérkőzésre. Felmérjük, az egyes szurkolótáborokban milyen a hangulat. Gyakran megyünk egyedül, aztán később összeülünk, és tapasztalatokat cserélünk – mesélte a Borsnak Némedi, aki tehát azért ment Kispestre, hogy a vendégszektorbeli fílinget átélje. Ehhez képest csak magát szórakoztatta. 

– Kiskorom óta követem a fo­cit, én is játékosnak készültem, de egy éve abbahagytam. Szeretem a focit, de sokkal inkább hajt a szurkolói élet utáni érdeklődés. Nem vagyok megrögzött, nincs kedvenc csapatom sem, a jó magyar fociért drukkolok – magyarázta, és elárulta, mennyire örült, hogy Nikolics odament hozzá Ferihegyen.

– Vele még sosem találkoztam, és az ő aláírása még hiányzott – újságolta Tamás, aki képeket, kártyákat, aláírásokat gyűjt, amiket egy kis könyvben rak össze.

Az őszi idényről elmondta: megjárt öt-hat stadiont, volt NB I- és NB II-es, felnőtt-, U21-es, illetve U17-es válogatott találkozón is. 

Csípős

Jó látni, hogy valakit még érdekel a magyar foci. Varga T. Róbert

– Volt pár üde színfolt, például a paksi ultrák között végignézni egy meccset a Pancho Arénában. Viszont akadt egy-két csalódás is, mint a „Puskás-tábor” a Bo­zsikban. A szezon legjobbja kétségkívül a Fradi–Videoton (3-1) összecsapás volt. Kíváncsian várom, mit hoz a tavasz – összegezte Tamás az őszt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk