Sport

Vissza akarja szerezni a férje Hosszú Katinkát – Örökre vége vagy békülnek?

K. D.

Létrehozva: 2017.12.28.

A magánéletben már nem alkot egy párt az ország legeredményesebb sportduója, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és ed­ző-férje, Shane Tusup. A karácsonyt is külön töltötték. Az Iron Lady családi körben, Baján, míg férje a szüleivel Budapesten ünnepelt.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

A Bors megtudta, hogy Shane már a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságra sem fejfájás miatt nem utazott ki, hanem mert összekülönböztek Katinkával.

– A dániai viadal zárása gyanánt tartott bulin Katinkáék klubjának, az Iron Aquaticsnak az egyik versenyzője eléggé ittas állapotba került. Ott újságolta, hogy Hosszú és Shane összekapott, talán szakított is – mondta a Borsnak egy informátor. Az ügyben kerestük Földházi Dávidot, aki együtt készül Katkával, ám amikor meghallotta, miről akarunk vele beszélgetni, rögtön bontotta a vonalat.

Katinka tette ki Shane-t

Úgy tudjuk, az amerikai tréner tehetett valami olyat, amiért az Iron Lady kitette a szűrét. Információnkat erősíti Tusup Face­book-bejegyzése, melyben azt írja: „Senki sem módosíthat a tegnapon, de a holnapját még mindenki megváltoztathatja”. Később azt írta: „Eső nélkül semmi nem nő, tanulj hát az életed viharából”.

Ezzel voltaképp megerősítette azt az értesülésünket, miszerint a férfi nem mondott le nejéről, szeretné visszacsábítani magához. De vajon mivel bosszanthatta fel ennyire a kiváló úszót a párja? Vélhetően nem az agresszív viselkedésével, ugyanis az eddig is köztudott volt a rendkívül sikeres edzőről, hogy nem mindig tud uralkodni érzésein. Többször konfliktusba került más trénerekkel, bírókkal, sportolókkal, sőt nem egyszer hozta megalázó helyzetbe Katinkát is. Szóval ennél is súlyosabb bűnt kellett elkövetnie! Vajon mit tett? Félrelépett? Az biztos, minden kapcsolatot próbára tesz, ha a szerelmesek éveken át az év 365 napjából 365-öt együtt töltenek.

Aggódnak a tanítványok

Katinka klubjánál, az Iron Aquaticsnél is észrevették, hogy nincs minden rendben a pár között.

– Hivatalosan nem mondtak nekünk semmit, de láthatóak a problémák. A tegnap reggeli edzést Shane Tusupnak kellett volna tartania, de nem jelent meg – mondta egy neve elhallgatását kérő szülő. – Szeretném, ha kibékülnének, és nem érne véget a közös munka, hiszen a gyermekeim rohamosan fejlődnek.

A szövetségnél kivárnak

A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor szintén hallott a történtekről, ám azt egyelőre nem kívánta kommentálni.


– A pletykákat hallottam, ám Katinkáék részéről nem történt hivatalos megerősítés, így nem kívánok nyilatkozni a témában – mondta la­punknak a szövetség első embere. Természetesen szerettük vol­na megkérdezni az érintetteket is, ám sem őket, sem sajtós munkatársaikat nem lehetett elérni. 

Évekig éltek álompárként

2008: Románcuk kilenc év­vel ezelőtt kezdődött, ám az elején titokban tartották kapcsolatukat. A bajai úszónő felkészülését Dave Salo felügyelte, míg Tusup az amerikai tréner segítőjeként működött közre.

2010: A budapesti Eb-győztes női váltó minden tagja a kezére írta kedvese ne­vét. Katinka karján csak annyit lehetett olvasni: titkok.

2012: Kiderül a titkok: Katinka az edzőjével alkot egy párt.

2013: Shane irányításával a barcelonai világbajnokságon 200 és 400 vegyesen is aranyérmet szerzett Hosszú. Augusztus 22-én pedig egybekeltek a Seychelle-szigeteken, ahol a nászútjukat is töltötték.

2016: A közös munka gyümölcse beérett, a riói olimpián három arany- és egy ezüstéremmel a magyar csapat legeredményesebb sportolója lett Katka.

2017: A decemberi rövid pályás Eb-re egyedül utazott az Iron Lady. Shane irányítása óta először versenyzett trénere nélkül a bajai sztár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el