Ungvári: Próbálom viszonozni a rengeteg segítséget

Kis túlzással nem lehet elmenni olyan jótékonysági rendezvényre, ahol ne tűnne fel az olimpiai ezüstérmes dzsúdós, Ungvári Miklós. A ceglédi sportoló, ha kell, árva cicákat segít örökbe fogadni vagy mézeskalácsot süt rászorulóknak, ám legtöbbször beteg gyermekeket lovagoltat a Paci Doki Alapítványnál.

– Csodálatos gyerekkorom volt, de édesanyámnak nem volt egyszerű dolga tíz gyermekkel. Ki kellett számolnia minden forintot. Emlékszem, mennyire örültem, ha kaptunk egy kis ajándékot valakitől. Megfogadtam, felnőttként viszonzom a jóságukat. Ez nem csak pénzben mérhető. Jó látni, hogy ragyog a gyerekek szeme, amikor felültetem őket a lóra. De a sportban is azt tartom szem előtt, hogy példakép lehessek – fogalmazott a Borsnak Ungvári, aki nem győzi hangsúlyozni édesanyja érdemeit: – Fantasztikus ember, egy igazi szuperhős. Kicsiként nem könnyítettük meg az életét, elég rosszak voltunk. De nagyszerű nevelést kaptunk, talán ezért is lettünk sikeresek mindannyian. Bár nagy családban nőttek fel, Mikiék nem folytatták a hagyományt, mindössze két nővérének született három-három gyereke.

– Folyamatos pörgés az életem – magyarázta a 37 éves sportoló –, nincs időm arra, hogy apa legyek. Talán picit menekültem is ettől, de mostanában egyre jobban foglalkoztat a családalapítás gondolata. Eddig azért nem állapodtam meg, mert a sport volt a legfontosabb. Állandóan utaztam, zsinórban öt hétvégén nem voltam otthon, márpedig a család teljes embert kíván. Cé­lom, hogy az ötödik olimpiámra kijussak, ezzel pedig történelmet írjak. Ha ez sikerül, akkor visszaveszek a tempóból, és jöhet a gyerek! – mondta Miklós, aki a csemői Paci Doki Alapítvány alapítójával, Domina Imrével ré­gi barátságot ápol, sőt máso- dik apjaként tekint az önkéntes férfira.

– Az Ungvári család nem volt túl tehetős, a lovaglás pedig elég költséges. Ám amikor Miki felült a lóra, rögtön láttam, mekkora tehetség, így ingyen foglalkozhatott az állatokkal. Elég hiperaktív srác volt, úgy rohangált jobbra-balra a tanyán, hogy én csak néztem. A kerítést például mindig átugrotta – mondta la­punknak Domina.

– Sikeres sportolóként pedig nem felejtette el, honnan jött. Ott segít nekem, ahol tud. Nagyon érdekes látni, hogy az az ember, aki kőkemény a tatamin, milyen gyengéden bánik a gyerekekkel. Olyan kedvesen, óvatosan nyúl hozzájuk, mint a hímes tojáshoz. De a ház körüli munkából is kiveszi a részét, ha kell – zárta az alapító, aki in­gyenes foglalkozásokkal segíti a fogyatékkal élő gyermekek rehabilitációját a lovas terápiával.