Sport

Harmadszor kapott új vesét, mégis focizni akar Klasnic

Bors

Létrehozva: 2017.12.30.

Ivan Klasnic nem adja fel. A horvát focista harmadszorra is veseátültetésen esett át, de ő futballozni akar. A 37 éves játékost először 2007-ben műtötték, akkor édesanyja veséjét kapta meg, de a szerv kilökődött. Pár nappal később az apjáét kapta meg, amit befogadott a szervezete. Fél év kihagyás után klubja, a Werder Bremen rendelkezésére állhatott, formáját olyannyira visszanyerte, hogy Slaven Bilic szövetségi kapitány beválogatta a 2008-as Európa-bajnokságon játszó válogatottba. Ő volt minden idők első futballistája, aki veseátültetés után nagy tornán szerepelt.

Brémából Nantes-ba igazolt, majd Angliába, a Boltonban három évig légióskodott. Fizikai állapota megengedte, hogy a nagy iramú, erős fizikumot igénylő angol bajnokságban megállja a helyét. 2013-ban Mainzból vonult  vissza. Vesegondjai 2016-ban kezdődtek újra, állapota leromlott, heti háromszor dialízisen kellett részt vennie. Az idén októberben találták meg azt a donort, akitôl új vesét kapott – harmadszor. 

– Nagyon féltem, hogy miként reagál a szerveztem az újabb vesére, legyengültem, menni sem tudtam, milliliterre pontosan ki kellett számolni, hogy mennyit ihatok. Most már sokkal jobb, kezdem visszanyerni az erőmet, olyannyira, hogy a futballhoz is vissza szeretnék térni – mondta a német Bild című lapnak.

Nem Klasnic az egyetlen, aki új vesével nagy sportsikereket ért el: Aries Merritt amerikai gátfutó a 2012-es olimpia megnyerése után kapott új vesét, majd utána még nyert vb-bronzot és a Diamond League-versenyt is 110 gáton.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el