Sport

Pedofil tanár zaklatta a Honvéd focistáit?

Bors

Létrehozva: 2017.11.14.

<p>Lezárult a nyomozás, közeleg a vádemelés.</p>

Forrás: MTI, Thinkstock

A héten a Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, és megküldi az ügyészségnek a vizsgálati anyagot annak a pedofilgyanúba keveredett tanárnak az ügyét, aki a Honvéd utánpótlás-akadémiáján focistanövendékeket molesztált. A Bors döbbenetes részleteket derített ki, csakhogy ezeket a fiatalkorúak védelme miatt nem hozhatjuk nyilvánosságra. 

Információnk szerint egy tanárnő vette észre kollégája fura vi­sel­kedését, és nem mindennapi kapcsolatát a diákokkal. Míg végül egy gyerek vallott, majd utána sorra több is. Január 13-án tették meg a feljelentést, másnap hajnalban a rendőrség otthonából vitte el a férfit: szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak büntetőeljárást ellene, és előzetes letartóztatásba helyezték. 

A pedagógus azóta már szabadlábon védekezhet. Eleinte úgy tűnt, a tanár üzelmei saját iskolájára korlátozódtak, ám vadászterülete volt a Honvéd focicsapatának utánpótlásműhelye, a Magyar Futball Akadémia (MFA) is. A kispestiek együttműködnek egy fővárosi iskolával, onnan érkeztek az óraadó tanárok.

George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa az év elején úgy nyilatkozott: – Akit a tanár molesztált, nem az MFA nö­vendéke. 

Ehhez képest úgy tudjuk, egy focista tette meg a feljelentést.

Természetesen kerestük az érintetteket és az iskolát, ám névvel senki nem nyilatkozik. A Honvédnál pedig azt mondták: majd jövő héten állnak rendelkezésünkre. 

560 áldozat van Angliában

A brit rendőrség tavaly decemberben jelentette be, hogy a korábbi Liverpool-játékos, Andy Woodward által kirobbantott – őt az ifjúsági csapat edzője zaklatta –, utánpótláskorú focistákat érintő szexuális zaklatási ügy szálai az 1970-es évekig vezethetőek vissza. A rendőrség végül 1432 ügyet vizsgált, és kiderült: 560 áldozat, valamint 252 beazonosítható gyanúsított van. Az áldozatok 96 százaléka fiú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012412
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el