Sport

Visszahízott és újra teniszezik a Wimbledon-győztes

(t. n.)

Létrehozva: 2017.10.05.

Forrás: AFP

A 2013-es wimbledoni teniszbajnok, a francia Marion Bartoli 33 évesen azért dolgozik, hogy visszatérjen a profi teniszezők világába. Hetek óta teljes erőbedobással, jókora súlyfelesleggel készül Párizsban, a Roland Garros pályáitól nem messze. A játékoskarrierje során is kissé ducinak tűnő, balkezes játékos négy éve, élete legnagyobb sikere után vonult vissza, majd az utóbbi években szakkommentátorként tevékenykedett. Visszatérése már csak azért is csodaszámba menne, mert 2016-ban megtámadta egy ismeretlen vírus, amit Indiában szedett össze, és kórosan lefogyott.

– Rémálommá vált az életem, a csontjaim szinte kilátszanak a bőröm alól – mondta Bartoli, akit a wimbledoni verseny szervezői nem engedtek párosban elindulni az állapota miatt. – Még a csapvíztől is rosszul vagyok, kénytelen vagyok ásványvízzel leöblíteni a salátákat, amit fogyasztok. 

A gyilkos kór elleni küzdelemben is a tenisz segített számára, elmondása szerint a wimbledoni sikerének felvételeiből merített erőt. Ami olyan jól sikerült, hogy idén már az angol füvestornán, és a Roland Garroson is pályára lépett a meghívásos párosversenyen. Bartoli azóta is édesapja útmutatásával készül, és úgy kalkulál, hogy márciusban, amikor az idolja, a szülési szabadságát töltő Serena Williams tervezi a visszatérését, ő is újra elindul a WTA-versenyeken.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715042710
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715042710
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715042710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715042710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el