Sport

Összecsapott a szurkolókkal Botka

K. D.

Létrehozva: 2017.09.19.

<p>Nemcsak a pályán dúlt parázs csata a Honvéd–Ferencváros (1-3) meccsen, hanem a lelátón is. A Bozsik-stadion családi szektorában néhányan összeverekedtek. Úgy hírlik, a Fradi-játékos, Botka Endre testvére, Dávid különbözött össze a Honvéd-drukkerekkel.</p>

Forrás: 1909foto.hu, Facebook

– Öcsém ájultan esett össze a pályán, erre a drukkerek azt kiabálták, hogy dögöljön meg. Ezt nehezen viseltem. De őket nem is nevezném szurkolóknak, nem azzal foglalkoztak, hogy buzdítsák a csapatot, hanem azzal, minél nagyobb fájdalma legyen Endrének – fogalmazott a Borsnak a raliversenyző Botka Dávid. – Én sem a Kispestnek, sem pedig a Fradinak nem szurkolok, én a tesómért szorítok, illetve több barátomnak, akik a piros-feketéknél játszanak. 

Dávid arról nem akart elárulni részleteket, hogy alakult ki a  balhé. Megtette helyette George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa.

– Szurkolóink egy kis része szidni kezdte az FTC jelenlegi, a Honvéd volt játékosát. Természetesen a szidalmazás fölösleges és helytelen volt. Ezt nem hagyta annyiban a szidalmazott játékos egyik családtagja, és megtámadta az egyik szidalmazót. A biztonsági szolgálat az elkövetőt átadta a rendőrségnek, akinek a felelősségét vizsgálják – írta blogjában Hemingway, aki cáfolta, hogy a biztonsági szolgálat túllépte volna a hatáskörét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191381_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992612
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el