Sport

Átvették a hatalmat a birkózók a Sláger FM-ben

szs

Létrehozva: 2017.09.19.

Kedd reggelenként birkózásra vált a Sláger FM, az adón hét és kilenc óra között az 1980-as olimpiai aranyérmes Növényi Norbert mellett a 2000-ben olimpiai második helyet szerzett Bárdosi Sándor hallható az éterben.

Új feladat ez, kicsit sajnáljuk Növényit, elvégre az adás miatt a hajnali órán feljárni Orosházáról kifejezetten megterhelő lehet.

– Ez tévedés, ugyanis Orosházának hátat fordítottam, és Csömörre költöztem – mondta Növényi. – Így aztán lehetőségem lesz a Dunakeszin található küzdősport-központomban újra személyesen is edzéseket vezetni.

Ami a rádiózást illeti, tulajdonképpen Bárdosi kapta a felkérést, de ő rögvest Növényire is gondolt, és meghívta az adóhoz.

– Mivel hasonló gondolkodású emberek vagyunk, hamar ülnek a birkózó-poénjaink is –folytatja Norbi. 

A zeneszámok között persze komolyabb témákat is feldolgoznak. Legutóbb azt boncolgatták, hogy a fiatalok hetvenöt százaléka azért hagyja abba az élsportot, mert edzőik idő előtt kiégetik őket. Azt szeretnék a birkózók, ha húszperces műsorrészeket kaphatnának és abban olyan témákról ejtenének szót, mint az öregedés, vagy hogy miként lehet harcolni a mindennapok stressz ellen.

– Akkor vagyok igazán elememben, amikor a 60-as évekből Elvis Presleyt illetve a Creedence Clearwater Revival számait hallhatom társműsorvezetés közben – árulta még el olimpiai bajnok birkózó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715044210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715044210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el