Sport

Juhász az Európa Ligáról: Pokoli hangulat vár ránk

Bors

Létrehozva: 2017.08.05.

A Partizan Beograddal csap össze a Vidi.

Forrás: MTI

Volt csapata, a Partizan Beograd ellen készítheti fel a Videotont Marko Nikolics. A szerb tréner alakulata mérkőzhetett volna akár a Zenittel is, ehhez képest az egyik legvérmesebb szurkolótáborral rendelkező gárda ellen próbálja meg kiharcolni az Európa Liga csoportkörébe jutást. 

– A Videoton nagyon erős csapat, jó ellenfél, de mi a Partizan vagyunk. Nem érezzük hátránynak, hogy Nikolics jól ismer minket. Két órán belül mi is mindent megtudhatunk a magyarokról – nyilatkozta Miloszlav Djukics, a belgrádiak trénere. 

A fehérváriak hatalmas bravúrt hajtottak végre a francia hatodik helyezett Bordeaux elleni továbbjutással (az ottani sajtó szét is cincálja a csapatot a 2-2-es, otthon kapott gól miatt bekövetkezett kudarcért), és a fehérváriak úgy vannak vele, hogy ha a Ligue I-es szereplő ellen sikerült a továbbjutás, most már jó lenne elérni a csoportkört.  

Juhász Roland is azt hangoztatja, verhető a szerb rivális.

– Nem vagyunk rossz helyzet­ben, kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is – fogalmazott a klub honlapján a korábbi válogatott középhátvéd. – Persze a play offban már nincs könnyű ellenfél, de az is előnyünkre szolgál, hogy idegenben kezdünk. Bár az is igaz, biztosan pokoli hangulat vár ránk.

Szalaiék a Poollal meccselnek

Szalai Ádám csapata, a német Hoffenheim a lehetséges ellenfelek közül az egyik legnehezebbet, az FC Liverpoolt kapta a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában. Korhut Mihály együttese, a második körben a Honvédot búcsúztató izraeli Hapoel Beer-Seva a szlovén Maribor ellen, a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató kazah Asztana pedig a skót Celtic Glasgow-val szemben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197135_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107812
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk